…de anyagi javakért nem – vallja Erdélyi Tamás. Az Egerben szolgáló tűzoltó főtörzsőrmester több mint 20 éve szerelt fel, és a mai napig nem bánja döntését, pedig embert próbáló bevetéseken van már túl. Volt, hogy neki kellett kihúzni a halottat egy kútból, de magában hordozza annak az édesapának a reakcióját is, akinek elhunyt a fia, amikor beszakadt a tornaterem teteje. Munkájának szépségeiről és árnyoldalairól is mesélt nekünk.
Erdélyi Tamás sokat megélt az elmúlt 21 évben vonulós tűzoltóként. Most azonban előrébb lépett, hiszen július 1-jétől a C csoport rajparancsnoka, azaz szolgálatparancsok-helyettes.
A 41 éves egerszóláti férfi nemrég szerezte meg diplomáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tűzvédelmi és mentésirányítási szakirányán, katasztrófavédelmi szakon.
Tamás büszke friss diplomájára – Fotó: Nemes Róbert
Az egri tűzoltó laktanyában zajlott a megszokott szerdai napi rutin. Interjúalanyunk széles mosollyal várt bennünket, és megegyeztünk, először leülünk beszélgetni, utána körbevezet minket a laktanyában. Sorban megmutatta, melyik eszköz mire való, hol alszanak, étkeznek, pihennek, vagy éppen tanulnak, amikor éppen nincs riasztás.
Apám is tűzoltó volt, és vonzott az egyenruha is
EgerHírek: – Kezdjük az elején. Mikor és miért döntötte el, hogy tűzoltó lesz?
Erdélyi Tamás: – A honvédségnél, 19 évesen döntöttem így. Édesapám is majd 20 évig, haláláig tűzoltó volt. Ismertem a tűzoltók életét, gyermekkoromban sokat voltam bent vele a laktanyában. A honvédségnél megszerettem az egyenruhát, meg az egész hierarchiát is, ami a rendfokozatokat, beosztásokat illeti.
A tűzoltóknak szeretniük, de legalábbis tűrniük kell a meleget – Fotó: Nemes Róbert
EH: – Már több mint 20 éve dolgozik a szakmában. Milyen különleges esetekkel találkozott? Van máig emlékezetes?
ET: – Talán egy éve dolgozhattam tűzoltóként, amikor Mátraderecskén belefulladt egy ember a saját kútjába, és vállaltam, hogy én megyek le a holttestért. Erre mindig emlékezni fogok. Vagy amikor az autópályán összeütközött két kamion és két személyautó, ott akkor hárman haltak meg, bent égtek, összeroncsolódtak. Azt megoldani szakmailag nagy kihívást jelentett. De az is emlékezetes marad, amikor a négyes iskola tornatermének beszakadt a teteje, két munkás meg is halt. Ott volt az egyikük édesapja, akinek nagyon rossz volt látni a reakcióját.
EH: – A szélsőséges esetek mennyire terhelik meg a lelki világukat? Hogyan tanulják meg ezt kezelni?
ET: – Nálam később jön ki, munka közben teljesen ki tudom zárni és csak a feladatra koncentrálok. Rájöttem, hogy azok a dolgok viseltek meg eddig, amikre még sokáig gondolok, vagy ha arra járok eszembe jut róla. Fiatalon sokat beszélgettünk az idősebbekkel, kíváncsiak voltunk, hogyan kell feldolgozni az ilyen eseteket. Mindig azt mondták, a munkával, a feladattal kell foglalkozni olyankor. Természetesen nehéz kizárni, ha közvetlenül egy összetört ember mellett dolgozunk, de meg kell tanulni kezelni a helyzetet. Ez a képesség vagy kialakul vagy nem, ezt nem lehet megtanulni.
Ehhez a munkához kell egy egészséges bátorság
EH: – A tűzoltóknak jó fizikummal kell rendelkezniük. Ön hogyan őrzi meg az állóképességét?
ET: – Otthon is szoktam edzeni, súlyzózni, erre család mellett is jut időm. Egyébként alacsony, vékony, magas és nagyobb testalkatú tűzoltókra is szükség van. Én sem voltam ideális testalkat a kútból mentéshez. Oda egy kisebb embernek kellett volna mennie, én nem nagyon fértem el, de én akartam megoldani azt az esetet. Ehhez a munkához kell egy egészséges bátorság, de persze mérlegelni kell a kockázatot. Egy emberért, gyermekért átlépjük a határokat, de például anyagi javakért nem.
Én csak annyit szeretnék, hogy gyermekkel, rokonnal vagy ismerőssel ne találkozzam a munkám közben.
EH: – Meddig lehet ezt csinálni? Hiszen fizikálisan és mentálisan is megterhelőek a káresetek.
ET: – Ha nem ér valakit nagy trauma, akkor úgy gondolom, sokáig lehet csinálni. Fizikálisan már nem mindegy, hogy milyen beosztásban dolgozik az ember. Beosztott tűzoltóként szerintem 50 éves korig lehet ezt csinálni, utána már nagyon nehéz.
Tamás már 21. éve lánglovag – Fotó: Nemes Róbert
EH: – A közvélemény kutatások szerint hosszú évek óta a tűzoltókat becsülik legtöbbre a magyarok a munkahelyi összevetésben. Érzi ezt a bizalmat az emberektől?
ET: – Ha civilekkel beszélgetek és szóba kerül, hogy mivel foglalkozom, akkor általában jóérzésű meglepődést tapasztalok az embereken. Pozitívan könyvelik el, hogy tűzoltó vagyok, ami azért jó érzés.
EH: – Van-e valami babonája, szerencsetárgya bevetés előtt?
ET: – Nincs semmi ilyesmi, a többieknél sem jellemző.
EH: – Mivel tölti a szabadidejét?
ET: – Az elmúlt öt évet tanulással töltöttem, jelenleg a családommal, az öt éves lányommal vagyok a legtöbbet. Ami a kollégákat illeti, évente párszor csinálunk csoportos összejöveteleket, valamint egyre szorosabbá fűződnek a tűzoltó barátságok is.
EH: – Van-e a családban olyan, aki követné az ön példáját és tűzoltó akar lenni?
EH: – Nem igazán. Ami esetleg a lányomat illetné, nálunk nincsenek hivatásos női tűzoltók, csak az irodában. Ha a családban valaki erre adná a fejét, akkor támogatnám, szerintem ez egy élhető rendszer, szervezet, szeretni kell ezt a légkört, a hierarchiát, a kötelezettségeket.
EH: – Rutinos tűzoltóként hogyan látja, mik azok az emberi mulasztások, amelyek kikerülésével megelőzhetnék a leggyakoribb tűzeseteket, baleseteket?
ET: – Mindig a felelőtlenség okozza a legtöbb problémát.
Azzal lehetne csökkenteni, ha rendezettebben élnének az emberek és figyelnének a biztonságra.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
