A műrepülő világbajnok Egerbe jön. Ugyan nem repülővel, de itt lesz kedden délután.
A műrepülő világbajnok október utolsó napján 17 órától az Egri Csillag Szalon vendége lesz a Polgárok Házában.
Tizenöt éves kora óta repül, huszonkét éve hivatásos pilóta – olvasható a wikipédián. Különböző repülőgép-típusokon eddig 7000 órát töltött a levegőben. Húszéves korában indult első versenyén – vitorlázógéppel –, ahol második lett. Első nemzetközi motoros műrepülő versenyén – 1982-ben az Osztrák Nemzeti Bajnokságon – minden versenyszámot megnyert. Ettől kezdve minden világ- és kontinens-bajnokságon a legeredményesebb magyar pilóta.
2015. október 19-én bejelentette visszavonulását.
Életfilozófiája:
„A boldogság egyik alapja az elégedettség. Érhetünk el bármit, kaphatunk a sorstól bármi jót, ha azzal nem vagyunk elégedettek, boldogtalanságra vagyunk ítélve. De az elégedettség nem jelenti azt, hogy ülhetünk a babérjainkon, és nem kell törekednünk többre és jobbra.”
Talán erről is beszél kedden este.
Borítókép: index.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















