Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Irén, Írisz

Sötét
Fény

Ekkor és így szállítják el a kidobott fenyőfákat Egerben!

Karácsonyfa

Ekkor és így szállítják el a kidobott fenyőfákat Egerben!

Mutatjuk, hogyan és hova kell őket kitenni.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hagyományosan vízkereszt (január 6-a) után kell leszedni a díszeket a fáról és megszabadulni a növénytől, ha nem mű és nem cserepes. Mutatjuk, hogyan és hova kell őket kitenni.

A karácsonyfák elszállításával kapcsolatban az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. adott tájékoztatást.

Az ünnepek után az NHSZ Észak-Kom Nonprofit Kft. díjtalanul összegyűjti a karácsonyfákat. A gyűjtést az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. végzi, mely 24 településen lát el alvállalkozói feladatokat.

A társaság kéri a lakosságot, hogy a környezetet nem szennyező, illetve a forgalmat nem veszélyeztető módon díszek, fényfüzérek, talp, stb. nélkül, helyezzék ki a kommunális hulladékgyűjtő kuka mellé a fenyőfákat: társasházi övezetekben a hulladékgyűjtő edény mellé, míg magánházas övezetekben az ingatlan elé

Egerben a gyűjtés a vízkeresztet követő első szombati napon indul, azaz 2018.01.13-án és az azt követő 2 szombati napon 2018.01.20-án és 2018.01.27-én tart.

A lakosságnak a meghirdetett szombati napokon reggel 6 órára kell kihelyezniük a feleslegessé vált fenyőfákat az edényzetek mellé. A lakosság figyelmét külön szórólapon is felhívják, hogy a karácsonyfákat milyen állapotban és hová helyezhetik el.

Amennyiben olyan méretű karácsonyfát helyeznek ki a kuka mellé, ami nem fér el a gyűjtőjárműbe, illetve lemarad a gyűjtés idejéről úgy az Eger, Homok u. 26. szám alatti hulladékgyűjtő udvarban díjtalanul leadhatja nyitvatartási időben a karácsonyfát. Az igénybevétel feltételeivel és aktuális információkkal kapcsolatban tájékoztatást adnak a www.egrihulladek.hu honlapukon.

A vidéki településeken is tervezik a karácsonyfák összeszedését- egyeztetve a kistelepülések/falvak igényeivel is-, melynek ütemtervét a kollégáik most állítják össze. Az általuk ellátott szolgáltatási területen a lakosság ugyancsak a megszokott szórólapos rendszeren keresztül ill. a honlapukról tájékozódhat a gyűjtéssel kapcsolatban. A tavalyi évekhez hasonlóan 60-70 tonna örökzöld begyűjtése várható, melyek a gyűjtés befejezése után energetikai hasznosításra kerülnek majd.

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL