Lépjen kapcsolatba velünk

Juhász Ádám: Változtatni kellett

Juhász Ádám

Juhász Ádám: Változtatni kellett

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Azért kellett lecserélni a városi hulladékkezelő vezetőjét, mert nyereséges cégből veszteségeset csinált, miközben a hulladékszállítás is akadozott – mondta el a személycsere kapcsán a Fidesz-KDNP egri képviselőcsoportjának pénteki sajtótájékoztatóján Juhász Ádám képviselő. Egyúttal jelezte azt is: koránt sincs rendben a városi nagyrendezvények „ügye”. Míg egy 4 napos, kiemelten fontos rendezvény 5 millió forintot kap, addig egy fél napos motoros program 6 milliót kapna a polgármester jóvoltából.

Mint arról cikksorozatunkban korábban is írtunk, fontos közéleti témákról tartott sajtótájékoztatót a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója a Városháza üvegtermében pénteken délelőtt. Elő közvetítésünk itt visszanézhető:

Juhász Ádám – mint fogalmazott – „tiszta vizet öntött a pohárba”, amikor arról beszélt, miért is volt szükséges leváltani az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. vezetőjét.

Miközben az előző városvezetés idején

2018-ra nyereségessé vált a cég, és 151 millió forintot termelt, addig a 2019-es vezetőváltás után már csak 1 millió forintos pluszt tudott felmutatni, 2020-ra pedig veszteségessé vált

– ismertette a fideszes képviselő.

Elmondta azt is, hogy rengeteg panasz érkezett az akadozó hulladékelszállítás miatt, mulasztások történtek, és ennek az volt az eredménye, hogy még a főszezonban is szemetesebb volt a város a korábbi állapotokhoz képest. – Úgy ítéltük meg, hogy szükséges a vezetőcsere, így visszahívtuk azt az embert – Sebestyén Pétert – aki korábban nyereségessé tette az önkormányzat ezen vállalatát – mondta Juhász Ádám.

Kovács Cs. Tamás és Juhász Ádám képviselők (fotó: Nemes Róbert)

Városimázs: a bornapokra 5 millió, a motoros felvonulásra 6 millió forint jut

Ad hoc jellegű döntések eredményeznek aránytalanságot, és keltenek feszültséget a rendezvényszervezők között – hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón Juhász Ádám.

Elmondta, hogy

a 4 napos Bikavér Ünnep idén is 5 millió forint önkormányzati támogatásban részesül, miközben a Harley Davidson Open Road egyetlen napra kapott volna 6 milliót.

A tervezett programról itt írtunk:

Motorok százai dübörögnek majd át Eger városán

Nemrég Oroján Sándor, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője is jelezte: nem tartja jó ötletnek, hogy egy egynapos program 6 millió forintot kapjon, ráadásul az elmaradó útfelújítások terhére:

Javaslatot nyújtott be Oroján Sándor a motoros rendezvény egri állomásának támogatásáról

Juhász Ádám jelezte, hogy korábban volt egy városimázs bizottság, amely előkészítette ezeket a döntéseket, koordinálta a támogatásokat, de mostanra ez a bizottság egy másikba olvadt, komoly szakemberek távoztak a városból, a polgármester pedig ad hoc döntéseket vár, amikor sürgősségi indítványként terjeszti be az ilyen ötleteit.

– Ebben a formában ezt nem lehet támogatni, az érintett bizottságokban kell tárgyalni, aztán előkészített és megalapozott előterjesztést kell a közgyűlés elé tárni, hogy megfelelő döntést lehessen hozni

– fejtette ki a politikus.

Megismételte, hogy aránytalan döntésnek tartaná, ha a városban telt házas szálláshelyeket és zsúfolt teraszokat eredményező, komoly marketingértékkel bíró Bikavér Ünnep 4 napra kevesebb támogatást kapna, mint egy fél napos motoros felvonulás.

Egyúttal sürgette, hogy készüljön koncepció a városi rendezvényekkel kapcsolatban, világos naptári tervvel, a támogatási összegek összehangolásával.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.