Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Henrietta

Sötét
Fény

Márton Árpád képeiből kiállítás nyílik az Érseki Palotában

180205 marton arpad festmeny

Márton Árpád képeiből kiállítás nyílik az Érseki Palotában

Márton Árpád erdélyi festőművész ÉLET-JELEK című kiállítása nyílik február 8-án, csütörtökön Egerben, az Érseki Turisztikai Látogatóközpontban.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Márton Árpád erdélyi festőművész ÉLET-JELEK című kiállítása nyílik február 8-án, csütörtökön Egerben, az Érseki Turisztikai Látogatóközpontban.

Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb erdélyi festőművészeként számon tartott alkotó maga válogatta az egri közönség elé tárandó képeit. Mint mondta, egyfajta kronológia mutatja majd az életútját és szülőföldje korrajzát.

Márton Árpád Erdély meghatározó művésze, a Gyergyószárhegyi művésztelep egyik létrehozója, tanárként pedig több generációnyi képzőművész kibontakozását segítette. Drámai alaphangú kompozíciós műveket, portrékompozíciókat és tájképeket fest. Decemberben munkásságát Magyar Örökség Díjjal ismerték el.

Egri kiállítását csütörtökön 16 órakor dr. Ternyák Csaba érsek nyitja meg az érseki látogatóközpont dísztermében, beszédet mond Banner Zoltán művészettörténész és közreműködik Gyura Fanni népdalénekes.

A program mindenki számára nyitott és ingyenes.

Borítókép: mek.oszk.hu

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL