Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

Több mint 1,2 milliárd forint támogatást kapnak előadó-művészeti szervezetek

180415 emmi miniszterium emberi eroforrasok

Több mint 1,2 milliárd forint támogatást kapnak előadó-művészeti szervezetek

Összesen 1,264 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, szabadtéri és nemzetiségi színházak szakmai programjaik megvalósítására.

Ez a cikk több, mint 8 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Összesen 1,264 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, valamint szabadtéri és nemzetiségi színházak működésük és szakmai programjaik megvalósítására.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma színház-, tánc- és zeneművészeti szervezetek számára hirdetett pályázatán a színházi szervezetek 386,8 millió, a táncegyüttesek 176,5 millió, a zeneművészeti szervezetek 154 millió, a forgalmazó szervezetek 210 millió, a szabadtéri színházak 247 millió, a nemzetiségi színházak pedig 90 millió forintos támogatásban részesültek.

A színházak, a tánc- és zenei együttesek összesen 173 pályázatot adtak be. A 144 érvényes pályázatból 127 szervezet kapott támogatást.

Az eljárás során a felkért kuratóriumi szakértők előterjesztései alapján a pályázatokhoz a zeneművészeti, a táncművészeti és a színházművészeti bizottság készített döntési javaslatot. A pályázatokról a döntést Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva hozta meg, a kuratórium és a bizottság által megfogalmazott döntési javaslatokat figyelembe véve.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.