Lépjen kapcsolatba velünk

Új, utca és járda felújítási pályázatot hirdet a kormány a falusi önkormányzatok számára – ekkor lehet pályázni

Falu

Új, utca és járda felújítási pályázatot hirdet a kormány a falusi önkormányzatok számára – ekkor lehet pályázni

Ez a cikk több, mint 1 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

„Zebrákat a falvakba. A pályázatokat május 23-tól június 23-ig nyújthatjátok be. Pályázzatok, hajrá falvak!” – mondta Gyopáros Alpár.

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Gyopáros Alpár azt mondta: eddig ötezer utcát és járdát sikerült már felújítani a falusi önkormányzatoknak a Magyar Falu Program segítségével az elmúlt években.

Ez az egyik legnépszerűbb pályázati felhívásunk, és örömmel mondom nektek, hogy a mai napon kihirdetjük az erre vonatkozó idei pályázati felhívásunkat is”

 – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy utcák felújítására az önkormányzatok maximum 45 millió forintot igényelhetnek, míg járdafelújítás esetén a maximális támogatási összeg 10 millió forint.

Gyopáros alpár
Gyopáros Alpár

Ezen kívül az idei évtől gyalogátkelőhelyek létesítését, vagy meglévő zebrák és gyalogátkelőhelyek felújítását is támogatja a kormány – jelezte.

„Zebrákat a falvakba. A pályázatokat május 23-tól június 23-ig nyújthatjátok be. Pályázzatok, hajrá falvak!” – mondta Gyopáros Alpár.

MTI

A fotó illusztráció!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL