A Testnevelési Egyetem felett aratott nyolcgólos győzelemmel első helyen zárta az egyetemi bajnokságot az Eszterházy Károly Egyetem csapata, Győrben.
Mindkét csoportmeccsét magabiztosan nyerte meg az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) női kézilabdacsapata a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) győri hatos döntőjében. Ezzel a címvédő egriek jogot szereztek arra, hogy a keddi fináléban ismét a legjobbak legyenek, ehhez azonban még le kellett győzni a kihívó Testnevelési Egyetemet. A lányok szerencsére ott folytatták, ahol egy nappal korábban abbahagyták, szinte esélyt sem adtak ellenfelüknek – írta a klub honlapján.
Gyakorlatilag már az első tíz perc után olyan előnyt harcolt ki magának Debre Viktor és Rutka Péter alakulata, ahonnan nem igen lehetett visszaút a fővárosi rivális számára. Miután a folytatásban is magabiztosan őrizte előnyét az EKE, egy percig sem forgott veszélyben a győzelem.
MEFOB, női kézilabda torna, hatos döntő eredményeit és a győztes egri csapat tagjainak nevét közli az eszterhazykesc.hu oldal, ide kattintva.
A lányok egyébként csütörtök délután végre átvehették az NB I/B keleti csoportjának járó aranyérmeket is, méghozzá ünnepi keretek között.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!