Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Megújul a Kisfüzes bekötőút

171015 utepites aszfaltozas

Megújul a Kisfüzes bekötőút

Pályázati forrásból újul meg az 5  kilométeres szakasz, a munkaterületet már átevette a kivitelező.  fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe. 

Ez a cikk több, mint 6 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pályázati forrásból újul meg az 5  kilométeres szakasz, a munkaterületet már átevette a kivitelező.  fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül újíttatja fel Heves megyében a 24121-es jelű út több mint 5 kilométeres szakaszát, 1,334 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból. A fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe, a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.

A Kisfüzes bekötőút teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el. Ebből idén Heves megyében közel 12,7 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.