Lépjen kapcsolatba velünk

Influenza vagy megfázás? – Ezek a fő különbségek

Cute girl blowing her nose

Influenza vagy megfázás? – Ezek a fő különbségek

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Javában tombol az influenza járvány megyénkben is, január 25-től látogatási tilalmat vezetnek be az egri Markhot Ferenc Kórházban is. Az influenza és a nátha tüneteit azonban elég könnyű összekeverni, néhány dolog azonban mégis segíthet különbséget tenni a két betegség között.

Az influenzára és a náthára általában ugyanazok (vagy legalábbis nagyon hasonló) tünetek a jellemzőek: tüsszögés, köhögés, torokfájás, orrfolyás, orrdugulás, fejfájás, gyengeség.

Az influenza azonban jóval súlyosabb tüneteket okoz és sokkal nagyobb a komoly, esetenként halálos szövődmények rizikója is.

Náthából 7-10 nap alatt felgyógyulhatunk, míg az influenza gyakran két hétig (vagy még tovább) is elhúzódhat – tájékoztat Dr. Gyalay Mónika háziorvos.

Az egyik legfőbb különbség, hogy az influenza gyakrabban jár magas, 38 fok feletti lázzal, és ez ráadásul több napon keresztül is tarthat. A náthára inkább a hőemelkedés a jellemző. Szintén jellemző különbség, hogy az influenzánál az emésztőrendszert érintő tünetek is lehetnek, elsősorban hányinger, hányás vagy hasmenés. Ezek a nátha esetében nagyon ritkák.

Náthára utal, ha:


-nem vagyunk lázasak vagy csak hőemelkedésünk van, és az is csak 1-2 napig
-nem jellemzőek az izomfájdalmak
-nincs (vagy csak enyhe) fejfájásunk
-enyhe vagy közepes erősségű a köhögésünk
-fáj a torkunk
-tüsszögünk
-be van dugulva az orrunk
-erősen folyik az orrunk, taknyosak vagyunk
-hosszabb idő alatt alakul ki a betegség, napról napra folyamatosan egyre rosszabbul érezzük magunkat


Influenzára utal, ha:


-magas lázunk van, több napig is lázasak vagyunk
-erős ízületi és izomfájdalmaink vannak
-nagyon fáj a fejünk
-erősen, fájdalmasan köhögünk
-rendkívül gyengének, elesettnek érezzük magunkat
-fáj a torkunk
-az orrdugulás, orrfolyás mértéke még elviselhető, keveset tüsszögünk
-hányingerünk van, esetleg hányás és hasmenés is jelentkezik
-a betegség rövid idő alatt, hirtelen alakul ki (pl. reggel úgy ébredünk, hogy nagyon rosszul vagyunk)

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.