Lépjen kapcsolatba velünk

Szezonbeli első hazai mérkőzésére készül az Eger SE

1 widget nb III. hazai 2019.08.11.

Szezonbeli első hazai mérkőzésére készül az Eger SE

Ez a cikk több, mint 6 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vasárnap 17 órakor az ESMTK látogat a Szentmarjayba Tibor Városi Stadionba. Az egriek, ezúttal hazai pályán igyekeznek kiküszöbölni az első fordulóban Cegléden elszenvedett fiaskót.

A tavalyi bronzérmes Erzsébeti SMTK, az FC Hatvan együttesét fogadta a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának nyitányán.  A fővárosi piros-fehérek a mérkőzés nagy részében domináltak a bátran futballozó vendégekkel szemben, így, ha nehezen is, de otthon tartották a három pontot.

A 68. percig meddő mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, ekkor egy Lázár Benjámin ellen elkövetett szabálytalanság után megítélt büntetőt Bonica értékesített, kialakítva az 1-0-ás végeredményt.  Az erzsébetieknél négy új igazolás is szóhoz jutott a mérkőzésen, viszont kimaradt a keretből a térdsérüléssel bajlódó Szabó Ádám.

Turi Zoltán az erzsébetiek vezetőedzője a mérkőzést követően elmondta:

 „A rajton a három pont megszerzése volt a legfontosabb, és összességében megérdemelten nyertünk. Egy góllal mindenképpen jobbak voltunk a bátran játszó vendégeknél.”

Klink Zoltán az egriek mestere már nem lehetett ilyen elégedett, hiszen tanítványai sima 3-0 arányú vereséget szenvedtek Cegléden.

A múlt heti Cegléd elleni 3:0-ás vereség után most itthon bizonyíthatnak az egriek – fotó: egerse.com

Az első hazai mérkőzéssel kapcsolatban a tréner, az egerse.com-nak elmondta:

„Végre a saját stadionunkban lehetünk! Ez fel kell, hogy dobja a srácokat és egy olyan meccset kell játszaniuk, hogy 2 hét múlva még több néző legyen a lelátókon. Megmutattam nekik, milyen hibákat követtek el az első találkozón, ezeket nem szeretném újra látni. A vasárnap mindig ünnepnap, azt szeretném, hogy a szurkolók elégedetten távozzanak az arénából!”

Bizakodásra adhat okot a hazaiak részéről, hogy tavasszal Pesterzsébeten az Eger SE – talán a szezon legjobb játékával – sima 4-1 arányú győzelmet aratott.

A forduló további párosításai:

Tállya KSE – DEAC

Putnok FC – Sényő Carnifex FC

DVSC II – Balassagyarmati VSE

DVTK II – Tiszaújváros

Gyöngyös AK – Jászberény FC

Füzesgyarmati SC – Ceglédi VSE

FC Hatvan – Ózdi Kohász SC

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.