Tarlós István főpolgármester látogatott csütörtökön Egerbe, ahol az Egri Csillag Szalon vendégeként beszélt az egyre durvuló ellenzéki kampányról, Habis László polgármesterről, akit hosszú ideje tekint barátjának és azokról a párhuzamokról is, melyek Budapest és Eger viszonylatában jelentkeznek az egyre elkeseredettebb ellenzéki retorikában.

Az Egri Polgárok Házában megtartott Egri Csillag Szalon csütörtöki előadásán Habis László polgármestert szokatlan szerepben láthatták a jelenlévők, hiszen általában azt szokhattuk meg tőle, hogy őt kérdezik, viszont most jó házigazdaként, valamivel több mint egy órára a riporter szerepébe bújt, és egyik legkedvesebb kollégáját, Tarlós István főpolgármestert faggatta politikáról, kampányról és egy csipetnyi magánéletről.
Tarlós István egy igazi, tűzben edzett politikus, aki a fővárosi választási kampány során a legkülönfélébb támadásokat igyekszik napi szinten elhárítani. Emlékezetes eset volt például az, amikor Tordai Bencét (Párbeszéd) egy megafon segítségével igyekezett jobb belátásra bírni, de azért ez a stílus egyáltalán nem jellemző rá. Tarlós István mondhatni egyéniségnek számít a hazai politikai palettán, hiszen a maga módján kimérten és higgadtan, hideg fejjel, de ugyanakkor rendkívül stílusosan tud vitába szállni politikai opponenseivel.

Kétség kívül az est egyik legérdekesebb kérdésköre az ellenzéki összefogások és szivárványkoalíciók léte volt, melyben egyfajta párhuzamosság fedezhető fel a főváros és Eger között.
Tarlós István az ellenzék egyre durvuló retorikájával kapcsolatban kiemelte:
“Ez nem egy önkormányzati kampány, ezek nem polgármesteri kampányok. Megpróbálnak úgy csinálni, hogy ha bárhol megnyerik a választást, akkor másnap leváltják az Orbán kormányt…”
Habis László kihívójával, Mirkóczki Ádámmal kapcsolatban megjegyezte, hogy “tapintatos hallgatásba burkolózik, amikor a párthovatartozásáról érdeklődnek.”
Mint mondta,
“Ahogy Budapesten, Egerben is ugyanaz történik: Csúsztatások, mocskolódások, uszítás, az emberek legrosszabb ösztöneire, a gyanakvásra apelláló ügyek vannak terítéken az ellenzék soraiban.”

Tarlós István a kormánypárt legfontosabb értékei közül kiemelte az illegális bevándorlás kezelését, a nemzetállamiságot, az európai, magyar kereszténykultúra és szokásjogok megőrzését, a családpolitikát és a családmodellt.
Ezek a következő évtizedeket, gyermekeink életét meghatározó kérdések és döntések.
– húzta alá a főpolgármester.
„Az ellenzéki oldal botladozása kapcsán a legnagyobb megválaszolatlan kérdés jelenleg az, hogy ki képes a jelenlegi miniszterelnökön kívül ezt az országot elvezetni? Nincs alternatívája” – világított rá Tarlós.

Habis László polgármester személyével kapcsolatban kiemelte:
„Ez az ember, aki itt ül mellettem, a barátom, de ezt akár felejtsék is el… Azt viszont jegyezzék meg, hogy ez az ember szívvel-lélekkel egri. Ez az ember nem palotában él. Ennek a pasasnak lelke is van, nem csak szövegel. Tényeket tesz le az asztalra, amivel már bizonyított. Nem lózungokra kell támaszkodni!”
Akinek fontos, hogy merre megy, merre mozdul ez a város, az gondolkodjon el!
– mint mondta:
„Volt már olyan, (2006-ban – a szerk.) hogy valaki mindent megígért az országnak, aztán bevallotta, hogy egy szó sem volt igaz, hazudott… Ebben a városban is volt ilyen, valaki, aki ma polgármesterségre törekszik, és elismerte, hogy éveken át hazudott. A pártlogóját, a támogatóit pedig nem vállalja. Gondolkozzanak el ezeken!”
– zárta beszédét Tarlós István.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














