Lépjen kapcsolatba velünk

Megújul a Szülészet az egri kórházban

Dav

Megújul a Szülészet az egri kórházban

Ez a cikk több, mint 6 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Családbarát Szülészet pályázati program keretében 212 457 000 Ft (közel 213 millió Ft) állami támogatást kapott a Markhot Ferenc Kórház a szülészetének felújítására.  A beruházás során az orvos szakmailag, orvos technikailag és műszakilag teljesen elavult szülészetet felújítják, várhatóan 2019 végéig. A munkálatok már javában zajlanak – közölte a kórház.

A beruházás keretében kicserélik a belső nyílászárókat, az álmennyezeteket, padlóburkolatokat, falburkolatokat. A rekonstrukció során a szülőegység a jelenkor orvosszakmai, orvostechnológiai és műszaki követelményeinek megfelelő állapotba kerül. A Szülészet folyosójának elején az ellenőrizetlen mozgások megszüntetése céljából egy beléptető rendszerre kötött új tolóajtó kerül, ezen ajtó előtt nyílik az előkészítő, melyhez vizesblokk tartozik. A szükséges vizsgálatok ebből az előkészítő helyiségből nyíló vizsgálóban történnek.

A szülésnél jelen levő apák számára átöltöző helyiséget alakítanak ki. A szülő egység középfolyosós rendszere megmarad, ebből nyílik 5 db egy férőhelyes és 1 db két férőhelyes szülőszoba, egy vajúdó, mindegyik önálló vizesblokkal. A szülőszobákban új szülőágyakat helyeznek el. Az egészségügyi munkatársak részére személyzeti öltöző, személyzeti tartózkodó és teakonyha készül.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.