Lépjen kapcsolatba velünk

A Gárdonyi Géza Színház művésze, Misurák Tünde búcsúzott a Sztárban sztár leszek műsorától

038F05ED 32E9 43EC AE50 D24DDF90AF3F

A Gárdonyi Géza Színház művésze, Misurák Tünde búcsúzott a Sztárban sztár leszek műsorától

Ez a cikk több, mint 6 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Tv2 tehetségkutató műsorában, a Sztárban sztár leszekben két Heves megyei énekes is indult a Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze címért. Az abasári Molnár Dániel november 10-én búcsúzott el a Sztárban sztár leszek színpadától, az egri Gárdonyi Géza színház művésze, Misurák Tünde pedig a 6. élő showban, a döntő előtt távozott a műsorból.

A Sztárban Sztár leszek elődöntőjében – amely Tóth Gabi helyett Tóth Verával folytatódott – 5 versenyző (Misurák Tünde, Békefi Viktória, a Sebestyén Katja, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou) szállt harcba a döntőbe kerülésért.

A 6. élő show első körös szavazását Feng Ya Ou nyerte, így ő már biztosította a helyét a jövő heti döntőben.

A második körös szavazás alapján kiderült, hogy Békefi Viktória, Sebestyén Katja és Tasnádi Bence erősítheti a döntős mezőnyt, míg Misurák Tünde nem folytathatja a Sztárban Sztár leszek! műsorát.

Misurák Tünde a vasárnap esti élő show-ban először Taylor Dayne Tell It to MyHeart című dalát adta elő:

Majd Duffy bőrébe bújva énekelte el a Mercy című slágert:

Egy hét múlva már győztest hirdetnek a műsorban.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL