Lázasan érkezett meg Budapestre, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre a kedd esti sanghaji járat elsőtisztje. A Szent László Kórházba vitték, a gépet fertőtlenítették, az utasok elhagyhatták a repülőgépet.
A Budapest Airport az alábbi közleményt adta ki az ügyben:
„A ma este Sanghaiból Budapestre érkező járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az elsőtiszt lázas. A tisztet leszálláskor már helyszínen orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel. Az elsőtisztet a láz miatt további megfigyelésre az OMSZ a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültségi szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette. Mivel fertőzés gyanúja nem merült fel, az utasok speciális intézkedés nélkül elhagyhatták a repülőgépet.”
Eközben folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma
Kedd estére 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma, azaz egy nap alatt további 25 beteg halt meg – adta hírül a kínai egészségügyi hatóság.
A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma 1459-cel 5974-re emelkedett, a gyanús eseteké megközelíti a 10 ezret.
Malajziában – az ország egészségügyi minisztériumának közlése szerint – négyről hétre nőtt a fertőzöttek száma, mindannyian kínai állampolgárok.
Forrás: Origo, fotó: Voanews
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















