Puli, pumi, mudi, vizsla – csak néhány magyar kutyafajta abból a kilencből, melyekkel találkozhattak az EKE gyakorlóiskola diákjai a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségének (MEOESZ) projektzáróján, ugyanis a szervezet az állam támogatásával, a tenyésztőkkel együtt zászlajára tűzte a hungarikumnak számító ebek népszerűsítését és a génállomány megőrzését.

Szerdán Egerben zárult a MEOESZ a „Magyar kutyafajtáinkat Megismertető és Népszerűsítő Iskolaprogramja”. Ennek keretében tavaly mintegy 20 iskolában ismerkedhettek meg a gyerekek a 9 magyar, 2017-ben hungarikumnak nyilvánított kutyafajtával- a rövid szőrű és a drótszőrű magyar vizslával, a magyar agárral, az erdélyi kopóval, a komondorral, a kuvasszal, a mudival, a pumival és a pulival.
A Nemzeti Kutyafajtáink Génmegőrzési programjára azért vált szükségessé, mert az utóbbi 20 évben jelentősen csökkent a magyarfajta törzskönyvezett kölykök száma, egyes fajták létszáma elérte a veszélyeztettségi szintet. Ezért a magyar állam célul tűzte ki a fajták egykori hasznosítottságának megfelelő pásztor, terelő-és vadászkutya tulajdonságainak megőrzését, fejlesztését és hosszú távú funkcionális tenyésztését – számolt be róla V. Németh Zsolt miniszteri biztos.

A magyar fajta kutyák genetikai vizsgálatát, minták gyűjtését, a populációs elemzéseket, kutatásokat és az örökítő anyagok megőrzését a NÉBIH végzi. Ezzel is segítve és támogatva a tenyésztőket.
Korózs András a MEOESZ elnöke elmondta – programban egyre több tenyésztő vesz részt, ugyanis fontos lett számukra, hogy elkészíttessék a kutyák géntérképét és legyen információjuk arról, hogy hajlamos-e az eb az egyes betegségekre vagy sem.
Hozzátette – mindemellett fontos a kutyafajták külföldi népszerűsítése is. Eddig csak a fekete pulit és a rövid szőrű magyar vizslát ismerték, mostanában kezdik felfedezni a másik hét fajt is, kiváltképp a pumit és a mudit. Ez a két fajta rendkívül ügyes az agility versenyeken. Érdeklődnek irántuk a skandináv országokból is.

A tájékoztató után Csejtei Tamás filmrendező „Ismerd meg a 9 magyar kutyafajtát” című oktató és természetfilmjét vetették le az Eszterházy Károly Egyetem gyakorlóiskola diákjainak, ugyanis az iskola is részt vesz a MEOESZ által indított programban így ismertetve meg a kutyákat a gyerekekkel és egyben nevelve őket a felelős állattartásra. A vetítés után közel 30 magyar fajta kutyával találkozhattak a gyerekek, melyet a Magyar Kutyafajták Agility Csapatának bemutatója kísért.
A génmegőrző program 2020-ban is folytatódik.
Fotó: fuzeshirek.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














