Harminckét egri és szekszárdi pincészet borain mérhetik le az érdeklődők a 7. Bikavér Párbaj során pénteken a budapesti Stefánia Palotában, hol tart jelenleg a mindkét borvidéken nagy múltra visszatekintő borfajta, a bikavér újragondolása.
Az egri és szekszárdi bikavér a termőtájak eltérő adottságai miatt különbözik ugyan stílusában, mégis osztozik a borházasítási szabályok jelentős részében és a minőségi kategorizálásban – emlékeztetnek a sétálókóstoló szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
Mint hangsúlyozzák, a párbaj szó ellenére a hetedik alkalommal meghirdetett kezdeményezés a közös gondolkodáson alapul: az összefogásban résztvevő borászok évről évre azon dolgoznak, hogyan lehet a bikavéreket minél magasabb minőségben elkészíteni és a nagyvilág elé tárni, figyelembe véve a folyamatosan változó borfogyasztási szokásokat és igényeket.
A rendezvényen mindkét régió pincészetei igyekeznek a legjobb és legjellegzetesebb bikavéreiket bemutatni, hiszen a tokaji aszú után a magyar borok hallatán a bikavér jut először a külföldi fogyasztók és a nemzetközi borpiac szereplőinek eszébe, ezek a vélekedések pedig nagyban meghatározzák az egész magyar bortermelésről alkotott külföldi vélekedést is – áll a közleményben.
A 7. Bikavér Párbajon 32 termelő mutatja be bikavéreit az Egri és a Szekszárdi borvidékről. A borászatokat a rendezvény hagyományai szerint összepárosítják, így egy-egy dupla standot egy egri és egy szekszárdi borász foglal el.
A rendezvényt megelőző „kerekasztal-kóstolón” Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus vezetésével és a két régió borászainak részvételével vakteszten választják ki, melyek azok a borok, amelyek a legközelebb állnak az ideális, arányos, referenciának számító bikavérstílushoz.
A különteremben ezúttal a Taste & Play bikavér- és fajtafelismerő játékával, a speciálisan az eseményre fejlesztett Bikavér Rodeóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők – közölték a szervezők.
KIÁLLÍTÓ BORÁSZATOK:
Egri borvidék:
Besenyei Borház, Böjt Borászat és Szőlőbirtok, Gál Lajos Pincészete Eger, Gál Tibor Fúzió, Juhász Testvérek Pincészete, Kovacs Nimrod Winery, Petrény Winery, Soltész Borbirtok, St. Andrea Borászat, Thummerer Pincészet, Tóth Ferenc Pincészet, Varsányi Pincészet, Villa Wanda Bormanufaktúra
Szekszárdi borvidék:
Bodri Pincészet, Eszterbauer Borászat, Fritz Birtok, Garai Pince,
Heimann Családi Birtok, János Márkvárt, Merfelsz Pince, Németh János Pincészet, Pálinkás Pince, Prantner Pince, Schieber Pincészet, Sebestyén Pince Szekszárd, Szeleshát Szőlőbirtok Szekszárd, Szent Gaál, Takler Borbirtok, Toronyi György, Tüske Pince, Twickel Szőlőbirtok, Vida Borbirtok
További információt az eseményről IDE kattintva olvashat.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















