Lépjen kapcsolatba velünk

Koronavírus: Enyhe tünetei vannak a Magyarországon tanuló iráni diákoknak

koronavírus

Koronavírus: Enyhe tünetei vannak a Magyarországon tanuló iráni diákoknak

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást. Amint megérkeztek a kórházba, szinte azonnal hivatalos „kontaktkutatás” kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból – közölte.

Hozzátette, párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll. Szlávik János emlékeztetett, az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra. 

A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ezt azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat – mondta.

Közölte: a 15 főből – 11 diákból, két tanárból és két sofőrből – álló csoport előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént. Egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből. Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk – mondta Szlávik János.

MTI

Korábban írtuk:

Orbán Viktor: Magyarországon is megjelent koronavírus!
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL