Továbbra is sokan tartózkodnak a közterületeken és egyre többen szegik meg a kijárási korlátozást, több esetben is büntettek vasárnap – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Mára 744 főre emelkedett a fertőzöttek száma, azonban egy fő már lekerülhetett a lélegeztetőgépről. Müller Cecília kiemelte az ingyenes parkolás nem a szabályok enyhítését jelenti, hanem azt, hogy aki teheti a fertőzésveszély csökkentése miatt tömegközlekedés helyett autóval közlekedjen.
Kiss Róbert elmondta – a jó idő beálltával egyre többen szegik meg a kijárási korlátozás szabályait. Vasárnap több ezer szóbeli figyelmeztetés volt. közterületeken, 4292 rendőri intézkedésre emiatt már sor is került, többségében figyelmeztetéssel zárult, néhány száz esetben volt pénzbüntetés is.
Új kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben- tette hozzá, ami a mai naptól érvényes. A kormányrendeletből kitűnik, hogy a rendőröknek több szolgálatot kell teljesíteni, ezt is rendezik. Kiss Róbert arról is beszélt, hogy a járvány lassítása érdekében ingyenes lett Magyarországon a parkolás.
Az ORFK kialakította intézkedés módszererét a román állampolgárok beutazására, akik nyugat-európai munkahelyükre tartanak. Csak az léphet be akik egészséges.
Idáig 14 325 hatósági házi karantén van, több mint 112 ezer ellenőrzés volt – ismertette Kiss Róbert.
744 főre nőtt a fertőzöttek száma, 67-re a gyógyultak száma. Négy fő hunyt el, három férfi és egy női beteg. Valamennyien krónikus betegségben szenvedtek, így az elhunytak száma 38 főre emelkedett – mondta Müller Cecília, továbbá kéri, hogy az idősek fokozottak figyeljenek magukra.
Elmondta – két súlyos beteget le lehetett venni a lélegeztetőgépről, és van remény a gyógyulásukra. Köszönetet fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak.
A védőeszközök kiszállítása folyamatosan történik, a kórházakba és a háziorvosi rendelőkbe, valamint a szociális otthonokba. Müller Cecília arról is beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók esetében egy 24 órás munkaidő és 48 órás pihenőidő lesz.
Továbbra is Budapestek és a Pest megyében van a legtöbb fertőzött – emelte ki a tisztifőorvos, de az ország minden területén jelen van a vírus- tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra , hogy az ingyenes parkolás nem lazítást jelent a szabályokon, hanem, hogy aki teheti autóval közlekedjen a tömegközlekedés helyett a fertőzésveszély csökkentése érdekében.
Müller Cecília újságírói kérdésre elmondta – nincsen bizonyíték arra, hogy az időjárás változása befolyásolja a koronavírus terjedését. A WHO magyarországi vezetőjével folyamatosan tartja a szakmai kapcsolat, ezért nehéz elhinni, hogy olyan nyilatkozatot tett volna, ami nem fedi a magyar valóságot, vagyis a tömeges megbetegedések szakaszában van az ország – mondta Müller Cecília.
Kiss Róbert hozzátette – rendőrök célzottan is ellenőrizik azokat a helyeket, ahol nagyon sok fővárosi lakos jelenik meg. Így hétfőtől fokozottan ellenőrzik azokat a helyeket, ahol korábban sok szabályszegés volt.
Müller Cecília kiemelte – nagyobb veszélynek vannak kitéve a dohányosok a koronavírus szempontjából, ugyanis a dohányzás egy kockázat a koronavírus-betegség esetében, ami rontja a gyógyulási esélyeket.
Arról is szó esett, ahol nagy mennyiségben keletkezik az egyéni védőfelszerelésből hulladék, maszkok és kesztyűk azokat veszélyes hulladékként kell azokat kezelni – mondta Müller Cecília. A háztartásokban is külön kell zacskózni ezeket, dupla szemetes zsákban kell kidobni azokat – tette hozzá.
Müller Cecília elmondta jelenleg 55 mentőautó áll rendelkezésre a mintavételhez, ezeket nem a mentési feladatokból vonták ki.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















