Az egyetemi tanár, miniszteri tanácsadó rámutatott, a kórházi ágyak felszabadításának kormányzat által elvárt mennyisége azért fontos, mert nem szabad abba a helyzetbe kerülni, amelybe számos nyugat-európai ország került, például Olaszország, Spanyolország vagy Anglia. Ez túlbiztosításnak látszik, de ha berobban a vírus, nem lehet, hogy egyetlen magyar beteg is ellátatlan maradjon.
Ha tényleg tetőzik majd a járvány, az utolsó pillanatban nagyon nehéz biztosítani a megfelelő ellátást. Jelenlegi hatvanhárom koronavírusos beteg van intenzív ágyon, lélegeztetőgépen, de a kapacitásunk meghaladja a kétezret, és haladunk a háromezres szám felé.
Kiemelte, minden kórházigazgatónak, együttműködve a kezelőorvosokkal, mérlegelnie kell, kik azok, akik hazabocsáthatók és kik azok, akik további intézeti kezelésre szorulnak. Elég olyan rehabilitációs ágy áll rendelkezésre, hogy a betegeket el lehessen másik intézménybe helyezni. Kétségtelen, hogy ez nehézségekkel jár, nehezen viselik el a betegek, hogy áthelyezik őket a megszokott helyükről, más körülmények közé.
De Magyarországon a koronavírus-járvány miatt sem maradhat ellátatlanul egyetlen beteg sem.
Aláhúzta, Európa más országaiban is nagyon sok beteget küldtek haza az ágyak felszabadítása miatt. Angliában gyakorlatilag megszüntették a rehabilitációs ágyakat. „Nem vagyok biztos abban, hogy ez humánus vagy jó megoldás volt, de nem tudtak mást tenni, mert egyébként nem tudták ellátni a fertőző betegeket. Nálunk lényegesen jobb a helyzet, meglátjuk, hogy később Magyarországon is szigorítani kell-e a rendelkezéseken” – jelezte Kollár Lajos.
Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott szimulációk, számítások szerint eddig viszonylag pontosan meg lehetett állapítani, hogy mennyi lesz a következő napokban a fertőzések száma. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem adódnak váratlan események.
Utalt rá, hogy a Pesti úti idősek otthonában kialakult helyzet például felborította az előrejelzések szerinti készültséget. Több száz beteget kellett hirtelen elhelyezni, de ezt is megoldották, mert már alkalmas volt rá a rendszer. Fel kell tehát készülni, hogy ha valami cunamiszerű fertőzésáradat indul el, arra is meglegyen az egészségügy válasza.
Magyar Nemzet
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













