Lépjen kapcsolatba velünk

Kovács Zoltán: továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére

Kovács Zoltán

Kovács Zoltán: továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Továbbra is szükség van arra, hogy a lakosság fegyelmezetten betartsa a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseket, mert ez a garanciája annak, hogy a vírus terjedése lassuljon – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kovács Zoltán azt mondta, hogy hétfőtől új szabályozások lépnek életbe a vidéki Magyarországon, Budapesten és környékén azonban továbbra is az eddigiek maradnak hatályosak.

Vidéken lehetőség van a szolgáltatások újraindítására, az üzletek nyitva tartásának meghosszabbítására, a 65 év felettiekre vonatkozó intézkedések viszont továbbra is érvényben maradnak. Budapestet és környékét azért kell külön kezelni, mert ott van a legtöbb fertőzött és a legtöbb haláleset is

– magyarázta.

Hozzátette: a hétvégén a településvezetők ismét jogosultságot kapnak arra, hogy szigorúbb intézkedéseket vezessenek be.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a klinikai központokkal összefogva egy reprezentatív mérést végeznek az ország átfertőzöttségéről.     Ez területi lebontásban is megmutatja majd, hol tart jelenleg a vírus terjedése. A tesztelés azonban továbbra sem állítja meg a vírus terjedését – hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán.

MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL