Mirkóczki Zita szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy nem mondott le az alpolgármesteri tisztségről és az elmozdításával kapcsolatban kérdéseket tett fel a Kormányhivatalnak.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy van némi ellentmondás /esetleg törvénytelenség/ Mirkóczki Zita elmozdítása körül. Az egykori? alpolgármesterről ugyanis kiderült: unokatestvére állításával ellentétben nem mondott le a tisztségéről!
Lássuk a tényeket
Az eger.hu-n megjelent a határozat Mirkóczki Ádám aláírásával, melynek 1. pontja szerint:
Mirkóczki Zita főállású alpolgármester 2020. április 8.-napján 2020. április 30.-i hatállyal lemondott az alpolgármesteri tisztségéről.
Majd az összefoglaló részben:

Később a nagy kapkodásban adminisztratív hibának állították be a Zita lemondásáról szóló határozatot. Mirkóczki Ádám pedig kiadott egy módosított határozatot május 6-án (https://eger.hu/public/uploads/52-2020_5eba6223daf87.pdf). Ebben már szerepel, hogy Zita távozásának oka a „megbízás visszavonása” volt. Vagyis Ádám kirúgta Zitát, méghozzá április 30-i hatállyal. Ez azért is érdekes, mert utólag nem lehet megszüntetni egy tisztséget.
A dolog pikantériája az is, hogy ha Mirkóczki Ádám tudta, hogy az unokatestvére nem mondott le, akkor bűncselekményt követhetett el azzal, ha valótlanul hivatkozott egy okiratban Zita lemondására.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba
Szerkesztőségünk a lemondásával/kirúgásával kapcsolatban megkereste Mirkóczki Zitát is. Megkaptuk a válaszokat. Íme:
Lemondott-e az alpolgármesteri tisztségéről?
Nem mondtam le alpolgármesteri tisztségemről.
Fordult-e, vagy tervez-e fordulni törvényességi felügyeleti eljárási kérelemmel a Kormányhivatalhoz elmozdításának jogszerűtlensége miatt?
Kérdéseket tettem fel a Kormányhivatalnak az alpolgármesteri tisztségem megszűnésével kapcsolatban.
Hogy a Kormányhivatal indított-e vizsgálatot Mirkóczki Ádám határozataival kapcsolatban, még nem tudjuk. Azt azonban igen, hogy egy olvasónk jelezte: közokirat hamisítás gyanújával feljelentést tett az ügyben. Amint lesznek újabb fejlemények, beszámolunk róla.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















