Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Péter, Pál

Sötét
Fény

Hitelmoratórum – mintegy 2 ezer milliárd többletforrás marad a magyar embereknél és a vállalkozásoknál

Hitelmoratorium

Hitelmoratórum – mintegy 2 ezer milliárd többletforrás marad a magyar embereknél és a vállalkozásoknál

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kiemelkedő intézkedésnek nevezte a hiteltörlesztési moratórium bevezetését Tállai András a Pénzügyminisztérium államtitkára az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján, ami példaértékű az országok között -tette hozzá. A hitelmoratóriumnak köszönhetően mintegy 2 ezer milliárd többletforrás marad a magyar embereknél és a vállalkozásoknál.

Magyarország a koronavírus ellen folytatott első csatát megnyerte, mely köszönhető az egészségügyi intézkedések mellett a gazdaságvédelmi döntéseknek is. Köztük az egyedülálló hitelmoratóriumnak – fejtette ki Tállai András.

Mint mondta: a moratórium 7,7 millió hitelszerződést érintett. A járvány kirobbanása előtt 15 ezer milliárd forintnyi hitelállomány volt kint, melyből 7 ezer milliárd forintnyi lakossági hitelállomány.

A jelenlegi adatok szerint a lakossági ügyfelek 40 százaléka törleszt továbbra is. A vállalatok tekintetében ez az arány 50 százalék.

A hitelmoratóriumnak köszönhetően mintegy kétezer milliárd többletforrás marad a magyar embereknél és vállalkozásoknál, ennek bevezetése az álláshelyek megőrzését célozta meg és a fogyasztást ösztönözését is – húzta alá Tállai.

A gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően Magyarország újra az unió legnagyobb gazdasági növekedéssel bíró országa lehet” – emelte ki.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL