Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Városházi maszkszépségverseny – Keressük az egri közélet legjobb maszkját – galéria

Közgyűlés

Városházi maszkszépségverseny – Keressük az egri közélet legjobb maszkját – galéria

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Gyorsan rögzítsük, hogy ez egy olyan szépségverseny, aminek reményeink szerint soha nem lesz folytatása, éppen ezért egyedi és megismételhetetlen dologra vállalkoztunk. Most az Eger Hírek olvasói dönthetik el, hogy mely önkormányzati képviselőt tisztelik meg szavazatukkal. Itt kivételesen nem az ígéretek, vagy az elért eredmények, hanem a szájmaszk, illetve az összhatás alapján lehet eldönteni, hogy kire adjuk le voksunkat. Levélszavazatok nem érkeznek, így a végeredmény itt fog eldőlni.

Mutasd a maszkod, megmondom, ki vagy! Legújabb szavazásunk létrehozásánál nem kisebb feladatra vállalkoztunk, minthogy olvasóink közreműködésével megkeressük a legszebb, legvagányabb egri képviselői maszkot. Már most leszögezzük, hogy a szavazást torzítani fogja az a tény, hogy Berecz Mátyás alpolgármesterről és Keresztes Zoltán képviselőről nem rendelkezünk használható maszkos fotóval, illetve dr. Pócs Alfréd sem képviseltette magát a legutóbbi közgyűlésen, bár ő közismerten egyébként sem híve a szájmaszknak.

Szavazási segédlet

A szem a lélek tükre. A közgyűlések nehéz témái sokszor meglátszanak a képviselői szemeken is, sőt, most látszanak meg csak igazán. Javasoljuk, hogy a szavazásnál ne csak a maszk, hanem az összhang alapján döntsenek.

Lássuk, hogy ki lesz az első és – reményeink szerint – az utolsó egri közéleti maszkszépségverseny győztese. Eredményt vasárnap este hirdetünk!

Mirkóczki Zita

Mirkóczki Zita üzenetértékű, "Egységben a Városért Egyesület" logós maszkjával fejezi ki a legegyedibb módon frakcióhűségét.

  • Nem tetszik (69%)
  • Tetszik (31%)
Betöltés ... Betöltés ...
Kovács Cs. Tamás

Kovács Cs. Tamás vízilabda iránti szenvedélye a Városházára is elkíséri, de a végtelenül menő ZF Eger maszkja a sajtótájékoztatókon sem hagyja cserben mostanság.

  • Tetszik (59%)
  • Nem tetszik (41%)
Betöltés ... Betöltés ...
Orosz Lászlóné Ibolya

Orosz Lászlóné Ibolya zen nyugalmat sugárzó felhőcskés maszkja kifejezetten jól jöhet a közgyűlési csatározások közepette.

  • Tetszik (55%)
  • Nem tetszik (45%)
Betöltés ... Betöltés ...
Császár Zoltán

Császár Zoltán sejtmintás maszkja bár nem leplezi az akut fáradtság néha mikroalvásban kicsúcsosodó jeleit, attól még lehet szerethető.

  • Nem tetszik (75%)
  • Tetszik (25%)
Betöltés ... Betöltés ...
Ifj. Sós Tamás

Ifj. Sós Tamás maszkja annyira egyedi, mint a kilencvenes években a fröcskölt póló, de legalább praktikus és gyorsan beszerezhető, és ettől még az összhangot nézve akár szerethető is.

  • Nem tetszik (82%)
  • Tetszik (18%)
Betöltés ... Betöltés ...
Lombeczki Gábor

Lombeczki Gábor szúrós tekintetét jól kiemeli a fekete maszk. Szerintünk kifejezetten jól áll neki, sőt, simán megszavaznánk neki egy főszerepet is valamelyik Asylum thrillerben.

  • Nem tetszik (51%)
  • Tetszik (49%)
Betöltés ... Betöltés ...
dr. Pápai Ákos

dr. Pápai Ákos a védjegyévé vált szemüvege mögül, és orvosi maszkja fölül kissé gyanakvóan tekint szét a Városháza dísztermében. Nagyon szigorú.

  • Nem tetszik (67%)
  • Tetszik (33%)
Betöltés ... Betöltés ...
Minczér Gábor

Minczér Gábor alpolgármester az újságmintás maszkja mögül mereng a távolba. Nehéz erről a képről megítélni, hogy fáradt, vagy inkább szívesebben lenne már otthon. A maszkja viszont nagyon trendi.

  • Nem tetszik (60%)
  • Tetszik (40%)
Betöltés ... Betöltés ...
Oroján Sándor

Oroján Sándor Eger logós, szívecskés maszkjáról először azt hittük, hogy a frakcióvezető egy G kosaras melltartót alakított át a közgyűlés szünetében. Cukiság kimaxolva.

  • Nem tetszik (60%)
  • Tetszik (40%)
Betöltés ... Betöltés ...
Mirkóczki Ádám

Mirkóczki Ádám polgármester fekete, Eger logós maszkjából mi is kérnénk egy újat, ha szóba állna velünk.

  • Tetszik (55%)
  • Nem tetszik (45%)
Betöltés ... Betöltés ...
Bódi Zsolt

Bódi Zsolt orvosi maszkja nem egyedi, ellenben a tekintet karate múltat sejtető fegyelmezettséget sugall.

  • Nem tetszik (63%)
  • Tetszik (38%)
Betöltés ... Betöltés ...
Komlósi Csaba

Komlósi Csaba mintha vívódna, és ez a zöld maszk mögül is észrevehető. A szomorkás összhang miatt mi megadnánk neki egy becsületszavazatot.

  • Nem tetszik (74%)
  • Tetszik (26%)
Betöltés ... Betöltés ...
Juhász Ádám

Juhász Ádám macsó tekintetét jól kiemeli a maszkja. Ha Zorro álarca fehér volna, és azt Egerben rejtették volna el, akkor egészen biztosan nála keresnénk először.

  • Nem tetszik (59%)
  • Tetszik (41%)
Betöltés ... Betöltés ...
Földvári Győző

Földvári Győző frakcióvezetőt ebben a maszkban egy kedves doktorbácsi szerepében is el tudnánk képzelni. A maszk szépségét az egyszerűségében találjuk meg.

  • Nem tetszik (72%)
  • Tetszik (28%)
Betöltés ... Betöltés ...
Farkas Attila

Farkas Attila alpolgármesternek is jutott egy zöld maszk, amely a koronavírus mellett kiválóan szűrheti a hársfateát is. Ez esetben viszont a gyakori mosást is szem előtt kell tartania.

  • Nem tetszik (76%)
  • Tetszik (24%)
Betöltés ... Betöltés ...
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Szavazás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.