Lépjen kapcsolatba velünk

EH szavazás – több parkolóhelyet szeretnének az egri autósok

180211 parkolas parkolo auto 2

EH szavazás – több parkolóhelyet szeretnének az egri autósok

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elmúlt hetekben weboldalunkon és a Facebookon szondáztuk olvasóinkat az egri autós közlekedés három legégetőbb problémájával kapcsolatban. Parkolóhelyek, útminőség, zöldhullám.

Anélkül, hogy most terjedelmes cikkben elemeznénk a város közlekedését, lássuk a lecsupaszított tényeket. Egerben már évek óta közhelynek számít a közlekedésről panaszkodni. Nagyjából azóta, hogy a város kinőtte a girbe-gurba kis mellékutcáit, melyeket elődeink korántsem ekkora méretű forgalomra terveztek. Az sem segít sokat a helyzeten, hogy a gépjárművek számának elmúlt 20 év alatti exponenciális növekedése mintha meglepetésként érte volna a várost, aminek gyümölcsét a mai napig szüreteljük a csúcsforgalomban kínlódva. Szemmel láthatóan a korábbi városvezetés által bevezetett 1000 forintos buszbérlet – nem vitatva annak létjogosultságát – sem sokat javított a helyzeten, ámbár a bevezetésekor ezt a konstrukciót úgy propagálták, hogy ennek hatására majd sokan fogják letenni az autójukat, ami jótékonyan hathat a városi közlekedésre. Hogy ez mire volt elég, azt mindenki a saját bőrén tapasztalhatja buszon és autóban.

Ha már közlekedés: egyszer lesz nekünk egy elkerülő utunk is

Mint arról Lázár János, építési és közlekedési miniszter novemberi látogatása alkalmával beszámolt, az Egert elkerülő út is kiemelt szerepet kap a következő évek fejlesztési tervei között.

A miniszter akkor úgy fogalmazott, hogy a közlekedési tárca megbíz egy tervező céget 2025 elején, mely 2026 végére, 2027 elejére fogja elkészíteni a kiviteli terveket. A telkek és a terület kisajátítása, megvásárlása 2026 végén, 2027-ben kezdődik el. Az építkezés pedig 2028 utolsó negyedévében kell, hogy elkezdődjön – emelte ki Lázár János, majd hozzátette: 

– Arra vállaltam garanciát, hogy a kiviteli terveket elkészítjük, és a beruházást 2028 végén megkezdjük, ami egy 100 milliárdos elkerülő út lesz majd.

Erről itt írtunk bővebben:

Egerben egyeztetett Lázár János: Milliárdok érkeznek a városba

Növelni kell a parkolóhelyek számát

A felszíni parkolóhelyek számának növelése minden kétséget kizáróan esedékes, bár ilyenkor a belváros lakóinak feltétlen reflexei is működésbe lendülnek, tegyük hozzá, nem alaptalanul. Késő bánat, de évekkel ezelőtt üdítő megoldást jelenthetett volna a parkolási káosz enyhítésére egy belvárosi mélygarázs építése a Dobó tér alá, melynek terve, – vagy leginkább álma – a bürokrácia útvesztőjében keringett egy ideig, de életjelet már évek óta nem kaptunk felőle, így vélhetően ez az elképzelés is jobb létre szenderült. Csak abban reménykedhetünk, hogy talán még a mi életünkben valakinek eszébe jut majd, hogy a tiltás és a korlátozás helyett az egészséges kompromisszumok irányába terelje ezt az egyre sürgetőbb kérdést.

Vágner Ákos polgármester januári nagyinterjújában arról beszélt portálunknak, hogy egyelőre a parkolóhelyek száma fix, viszont keresik azokat a helyeket, ahol még lehet bővíteni. Fontos kiemelni, hogy az egri parkolási rendszer összességében nyereséges, de ez a felszíni parkolás miatt van. A két parkolóházunk köztudottan veszteségesen működik. A 253 férőhelyes Kertész utcai veszteségének a legfőbb oka a kihasználatlanság. Ott elsősorban arra kellene fókuszálni, hogy megismertessék nem csak az egriekkel, hanem az ideérkező turistákkal is. A Katona téri parkolóháznak már jobb a kihasználtsága, ott viszont a veszteség oka a havonta fizetendő bérleti díj, amivel az új városvezetésnek kezdenie kell majd valamit, ha már az előző elpuskázta azt a történelmi lehetőséget, hogy megvásárolja azt.

Vágner Ákos: Azok a döntések, melyek a következő időszakban születnek, megváltoztathatják Eger jövőjét! – interjú

Az egri, úgynevezett „zöldhullám”, ami éppen akkor nem működik, amikor arra szükség volna

Kérdésünk másik tárgya a 25-ös főútra, illetve annak jelzőlámpás forgalomirányítására szűkült. Bár cikkünk szubjektív tapasztalatokon alapul, abban mindenki egyetért a városban közlekedők közül, hogy normális zöld hullám nem volt és soha nem is létezett a „négysávoson”, lagalábbis olyan, ami a csúcsforgalomban beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket. Voltak rá törekvések, valami el is indult, de az idő bebizonyította, hogy ez a „zöldhullámosdi” valamiért nem akar nekünk sikerülni. A zöldhullám éppen a csúcsforgalom idején jönne jól, az viszont pontosan akkor nem funkcionál megfelelően. Megfigyelhető többek között az a nehezen magyarázható jelenség is a Vörösmarty úti szakaszon, hogy a forgalmat hamarabb engedi rá a lámpa a következő csomópontnál várakozó autósokra, mintsem azok zöldet kaphatnának és láss csodát, máris kész a dugó. Ez tökéletesen látszik a Sertekapu utca, a Rózsa Károly utca, és a pláza között minden reggel és délután. A zöldhullám halvány jelei az esti órákban ugyan látszanak, mivel a Tescótól a Mátyás király úti körforgalomig sok esetben végig lehet „siklani”, de akkor máris adódik a kérdés, hogy az ütemezést – ha így van – miért nem a csúcsforgalomhoz igazították. Itt talán egy átprogramozás segíthetne a problémán, de ezúttal azzal az igénnyel, hogy azt a csúcsforgalomhoz és ne az esti autózáshoz állítsák be. Köszönjük a „négysávos” mellett élők, a napi ingázók, és a város lakóinak nevében is.

Egy megszokott dugó a Vörösmarty úton

Az útjaink minősége sem éppen korszerű, de kézzel fogható közelségbe került azok felújítása

A harmadik kérdésünk az utak minőségére vonatkozott. Itt talán érdemes azzal a jó hírrel indítani, hogy még idén elkezdődik az állami fenntartású 25-ös főút városi szakaszának felújítása Felnémet irányából. Sok panasz viszont a városi üzemeltetésű, úgynevezett belterületi utak minőségére érkezik, aminek hatékony kezelésére szintén van akarat az új városvezetés részéről. Sokan teszik szóvá az útburkolati jelek, kopásból eredő hiányát, az útirányt jelző táblák frissítésének esedékességét, és a jelzőtábla-rendszer felülvizsgálatát, de aktuális téma az egri és az egerszalóki önkormányzatok közös fenntartásában működő, a két települést összekötő út minősége is, ami szintén bőven hagy kívánni valót maga után. Az utóbbi útszakaszra szintén várható megoldás. A tervek szerint az önkormányzati üzemeltetést a közeljövőben állami fenntartásba adhatják majd, ezzel jelentős terhet levéve a városról. A közlekedésfejlesztés terén tehát van mit behoznia Egernek, viszont erre is kapott a város miniszteri ígéretet korábban.

Élénk forgalom a Mátyás király úton

Lássuk, hogyan szavaztak az egri autósok a Facebook-oldalunkon létrehozott szavazáson

Az eredmények kísérteties hasonlóságot mutatnak a honlapunkon történt szavazás esetében

Mivel a téma szemmel láthatóan nagy érdeklődést váltott ki olvasóink körében, ezért a folytatásban kiemelt figyelmet fordítunk majd az egri közlekedés aktualitásaira, melynek külön rovatot szentelünk portálunkon.

A kiemelt fotó illusztráció!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.