Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Péter, Pál

Sötét
Fény

Két szakaszon újítja fel az utat az M3-ason a HE-DO Kft.

M3 hedo cikk fokep

Két szakaszon újítja fel az utat az M3-ason a HE-DO Kft.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az M3-as autópálya két szakaszán végez burkolatfelújítást a HE-DO Kft. A pályázatot közbeszerzési eljárásban írta ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amelynek nyertese a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium lett.

Az elvégzendő munka mindkét helyszínen azonos. A meglévő burkolatot tizenegy centiméter vastagságban marjuk le, amit az aszfaltrács terítése, majd hét centiméter kötőréteg és négy centiméter kopóréteg építése követ. A beruházást a burkolatjelek felfestésével fejezzük be – tájékoztatott Balázs Attila, a HE-DO Kft. abasári központi telephelyének főépítésvezetője.

A HE-DO Kft. a munkát október 12-én az M3-as bal pályájának 88+200 és 89+550 kilométerszelvények közötti szakaszán kezdte el, amelybe 1930 tonna kötőréteget és 1102 tonna kopóréteget építenek bele. A műszaki átadás-átvétel lezárulásának időpontja november közepe.

A másik szakasz felújítását az M3-as bal pályáján a 85+400 és 87+900-as kilométerszelvények között november 2-án kezdtük el. A 21 250 négyzetméteres felülethez 3572 tonna kötőréteget és 2040 tonna kopóréteget használunk fel. A műszaki átadás-átvétel lezárulásának várható időpontja december 3-a

– mondta Balázs Attila.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak pr kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL