Lépjen kapcsolatba velünk

Vasúti átkelőket tett biztonságosabbá a HE-DO Kft. Pest-, és Baranya megyében

Vasút

Vasúti átkelőket tett biztonságosabbá a HE-DO Kft. Pest-, és Baranya megyében

Szponzorált tartalom.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nagyobb teherbírású gumielemes átjáróburkolattal tette biztonságosabbá a vasúti átkelőket a HE-DO Kft. a Pest megyei Mendén és Ceglédbercelen, valamint a Baranya megyei Sásdon.  

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházásában megvalósuló országos közlekedésbiztonsági program részeként három vasúti útátjáró újult meg Ceglédbercelen, Mendén és Sásdon a HE-DO Kft. munkájának köszönhetően.  

Ceglédbercelen a Budapest–Záhony vasútvonal és a 40-es számú főút keresztezésénél levő vasúti átjáró magassági vonalvezetésének korrekcióját végezték el a cég szakemberei, akik STRAIL-elemek felhasználásával felújították az útburkolatot és átépítették a vízelvezetést.

Mendén a Budapest-Szolnok vasútvonal és a 4603-as közút keresztezését újította fel a HE-DO Kft., ahol a teljes pályaszerkezet cseréje mellett a magassági korrekciót 210 méter hosszon hajtották végre a 2×1 sávos úton.

A Baranya megyei Sásdon a vasúti átjáróban a szakemberek új STRAIL-elemeket építettek be, valamint 360 méter hosszúságban felújították a 611-es számú főutat, a beavatkozás során útszélesítés is történt.

A magassági vonalvezetés korrekciója során a vasúti átjárót keresztező út más szintre került. Volt, ahol csökkenteni, máshol emelni kellett az út szintjét, aminek köszönhetően a vasúti keresztezésen az autósok a legcsekélyebb döccenés nélkül hajthatnak át.

A vasúti átjárók fejlesztése után ezeken a vonalakon várhatóan kevesebb baleset történik a jövőben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL