Megkínoztak és fogva tartottak egy fogyatékkal élő férfit Kiskörén – közölte a Heves Megyei Főügyészség. Most hozott ítéletet a bíróság. Mint írják – az ügyészi váddal egyezően minősítette ítéletében a járásbíróság azoknak a terhelteknek a cselekményét, akik 2019 áprilisában raboltak ki, tartottak fogva, majd kínoztak és szégyenítettek meg egy fogyatékos sértettet Kiskörén.
A Hevesi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat szerint a most elítélt négy elkövető közül két nő egy sörözőnél találkozott a gondnokság alatt álló férfival, akiről rögtön látták, hogy hiszékeny, befolyásolható személy, ezért miután kicsaltak tőle 500 Ft-ot, meghívták magukhoz azzal, hogy az élettársaik is szeretnének vele megismerkedni. Ez sajnos meg is történt, azonban az ismerkedés közel sem a sértett várakozásának megfelelően alakult, ugyanis a férfiak annak során – az ott lakó kiskorú gyermekek szeme láttára – előbb fenyegették és bántalmazták a lakásban a magát megvédeni képtelen embert, majd elvették a maradék pénzét és a zenelejátszóját. Ezután bezárták őt az egyik szobába, ott sanyargatták, ütlegelték, sőt másnap reggel fizikai munkát is végeztettek vele az udvaron. A sértett mindezek során súlyos sérüléseket szenvedett még azt megelőzően, hogy egy óvatlan pillanatban sikerült megszöknie kegyetlen fogvatartóitól.
A bűncselekmény elkövetése óta letartóztatásban lévő két férfit és a szabadlábon védekező két nőt a bíróság a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, a sértett sanyargatásával, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, továbbá súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezen túlmenően – az ügyészi váddal egyezően – két vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is bűnösnek talált.
A bíróság a férfiakat főbüntetésül egyenként 10-10 év fegyházra, a nők közül a III. rendű vádlottat 4 év, míg a IV. rendűt 3 és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
Az ítélet valamennyi vádlott vonatkozásában jogerőre emelkedett, miután azt nem csak az ügyész, de a terheltek és védőik is tudomásul vették.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














