Lépjen kapcsolatba velünk

Tiltott helyen próbálták meghódítani a Bükk szikláit. Szerencséjük volt, hogy élve megúszták

Sziklamaszas

Tiltott helyen próbálták meghódítani a Bükk szikláit. Szerencséjük volt, hogy élve megúszták

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Március közepén három fiatal sziklamászó látogatott el a Bükki Nemzeti Parkba azzal a céllal, hogy egy impozáns sziklát meghódítson – közölte az igazgatóság honlapján. Szerencséjük volt, hogy élve megúszták – tették hozzá. Ugyanis ez a sziklafal egyrészt fokozottan védett természeti területen található, másrészt tilos mászni, még a gyalogos közlekedésre is kizárólag a kijelölt turistautak vehetők igénybe azon a területen. A BNPI továbbá tanácsokat adott a biztonságos sziklamászsáshoz.

Egy felhagyott kőbányára esett a választásuk, egy mesterséges, emberkéz által kialakított sziklafalra, aminek a megmászása a sziklatömbök instabilitása miatt már önmagában is számos előre nem látható kockázatot rejt.

Bár alapvetően szerencsésnek mondhatják magukat, mert élve megúszták a veszélyes kalandot, vállalkozásukat mégsem nevezhetjük sikertörténetnek – emeli ki a BNPI.

Nem csak a biztonságos mászás szempontjából választottak rosszul. Ezen a sziklafalon ugyanis tilos mászni, továbbá fokozottan védett természeti területen található, ahol még a gyalogos közlekedésre is kizárólag a kijelölt turistautak vehetők igénybe.

A helyszínre érkező Természetvédelmi Őrszolgálat intézkedett a fiatalokkal szemben.

Tettüket súlyosbítja, hogy egy vándorsólyom pár költőhelyének közvetlen közelében, a kotlási időszak alatt tevékenykedtek, zavarásukkal veszélyeztetve a költés sikerességét.

Mielőtt másznál, tájékozódj!

Az Igazgatóság területén található mászható sziklafalakról részletes tájékoztatást a következő linken található: https://www.bnpi.hu/hu/viselkedesi-kisokos

A sziklamászással kapcsolatban további információkat olvashat a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség honlapján, ahol a természetvédelmi vonatkozásokat az alábbi helyen található: https://mhssz.hu/hegymaszo-szakag/termeszetvedelem/

Fotók: Bartha Attila és Ézsöl Tibor

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Természet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL