Lépjen kapcsolatba velünk

Az utolsó negyedévben kissé csökkentek a lakásárak az északi régióban is – a vidék a fővároshoz közelít

Lakas hm

Az utolsó negyedévben kissé csökkentek a lakásárak az északi régióban is – a vidék a fővároshoz közelít

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Közzétette legfrissebb lakáspiaci számait az MNB. Míg a vidéki városokban és községekben a tavalyi év során 7-10 százalékkal mentek feljebb a lakásárak, addig Budapesten 2019 közepe óta nem történt elmozdulás. 2020 harmadik és 2020 utolsó negyedéve között ugyanakkor mindhárom kategóriában minimálisan csökkentek az árak. Az Egert és Heves megyét is magába foglaló északi régióban is megfigyelhető némi mérséklődés az utolsó három hónapban.

  • Budapesten a harmadik negyedévben tapasztalt emelkedést követően 2020 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal mérséklődtek a lakásárak. Az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékkal csökkentek az árak a fővárosban.
  • A vidéki városokban is csökkentek a lakásárak 2020 negyedik negyedévében, mintegy 0,4 százalékkal. Az éves áremelkedés az előző negyedévben mért 8,7 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött ezeken a településeken.
  • A községekben negyedéves alapon 3,1 százalékkal mérséklődtek az árak, amivel az éves árdinamika mértéke az előző időszaki 16,7 százalékról 9,5 százalékra csökkent.
  • Országos átlagban a lakásárak 2013 vége óta először csökkentek a negyedik negyedévben, mintegy 1,2 százalékkal. Az éves növekedési ütem az előző negyedéves 9,2 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött.

A VIDÉKI ÉS A BUDAPESTI LAKÁSÁRAK 2013 ÓTA MOST ELŐSZÖR TUDTAK ÉRDEMBEN EGYMÁSHOZ KÖZELEDNI.

Az MNB lakásárindex legfrissebb értékei szerint Budapesten 2019 és 2020 negyedik negyedéve között nominálisan kismértékű, 0,7 százalékos mérséklődés volt megfigyelhető a lakásárakban. Negyedéves alapon az előző időszaki emelkedést követően nominális értelemben csökkentek az árak Budapesten, mintegy 1,4 százalékkal. A vidéki városokban éves alapon nominálisan 7,4 százalékkal emelkedtek, negyedéves alapon pedig 0,4 százalékkal mérséklődtek az árak. A községekben az előző negyedévhez képest 3,1 százalékos lakásár-mérséklődés volt tapasztalható, így az éves nominális áremelkedés mértéke az előző időszaki 16,7 százalékról 9,5 százalékra csökkent 2020 negyedik negyedévben.

Éves összehasonlításban valamennyi régió városaiban lakásáremelkedés volt tapasztalható. Kétszámjegyű éves áremelkedés mindössze a dél-dunántúli régió városaiban valósult meg, amit az észak-alföldi (9,6%), a nyugat-dunántúli (7,9%), a dél-alföldi (6,8%), az észak-magyarországi (6,5%), a közép-dunántúli (6,0%) és a közép-magyarországi (1,0%) régió városai követnek. Negyedéves alapon a dél-dunántúli és az észak-alföldi régiók kivételével az ország valamennyi régiójában lakásár-csökkenés mérhető.

A LAKÁSÁRAK ALAKULÁSÁT ORSZÁGOS ÁTLAGBAN BEMUTATÓ LAKÁSÁRINDEX 2013 VÉGE ÓTA ELŐSZÖR CSÖKKENT,

2020 negyedik negyedévében, mintegy 1,2 százalékkal. Az éves nominális növekedési ütem az előző negyedévben megfigyelt 9,2 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött. Reál értelemben a lakásárak éves növekedési üteme országos átlagban az előző negyedéves 5,3 százalékról 3,7 százalékra csökkent.

Forrás és grafika: MNB, portfolio.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL