Lépjen kapcsolatba velünk

Kásler: 1700 milliárddal jut több az egészségügyre, mint 2010-ben

Kásler: 1700 milliárddal jut több az egészségügyre, mint 2010-ben

Ez a cikk több, mint 5 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kormány benyújtotta a 2022-es büdzsét, „az ország újraindításának költségvetését”, amelyben kiemelt szerep jut az egészségügynek is – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Kiváló szakembereinknek köszönhetjük, hogy legyőztük a járványt, ezért is döntött a kormány úgy, hogy minden idők legnagyobb mértékű orvosibér-emelését vezetjük be – hangsúlyozta Kásler Miklós.

Hozzátette, hogy a jövő évi büdzsében mintegy 2884 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügy céljaira. Ez a keret 1700 milliárd forinttal nagyobb, mint 2010-ben volt, és mintegy 770 milliárddal több, mint amit idén biztosítottak.

Miniszterként örömmel tölt el, hogy a kormány elkötelezett a magyar egészségügy iránt és évről évre több forrást biztosít a magyar emberek egészségügyi ellátására

– fogalmazott Kásler Miklós.

Kiemelt kép: Havran Zoltán / Magyar Idők

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL