Lépjen kapcsolatba velünk

Méltatlan állapotokat számolnak fel azzal, hogy megújul a Grőber temető kerítése

Temeto

Méltatlan állapotokat számolnak fel azzal, hogy megújul a Grőber temető kerítése

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

2018 óta van nagyon romos állapotban a Grőber urnatemető Szederkényi Nándor utcával határos kerítése. A munkálatokra most 10 milliót fordít rá az önkormányzat.

Évek óta jelentős probléma a Grőber temető leomlott kerítése mely nem csak, hogy csúnya, de abszolút méltatlan egy temetőhöz – írta a város információs oldala az Egerinfó. Az oldalon egyebek mellett az olvasható: 2018 óta van ilyen romos állapotban az urnatemető Szederkényi Nándor utcával határos kerítése.

Az Önkormányzat kiemelten kezeli a kerítés helyreállítását, ezért a 2021-es költségvetésben fedezetet biztosított a projektre – írták a cikkükben. Mintegy 10 millió forint támogatásból megkezdődhet a munka, később a temető kerítésének másik részét is felújítják majd, ahol szintén kifelé dől az építmény. Az esztétikai aggályok mellett kegyeleti okokból sem szerencsés a jelenlegi helyzet, ami a közeljövőben tehát változik, a kerítés megszépül – hangzott el a helyszínen tartott tájékoztatón.

Nyitókép: Egerinfo

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL