Mai szemmel visszanézve valamikor a kilencvenes években volt csúcsán az egri Gárdonyi Géza Színház. A város lakossága is ekkor volt a legnagyobb: megközelítette a 62 ezer főt. Mi történt azóta, hogyan telt az elmúlt negyed század, hogyan válaszol a színház arra a kihívásra, amit a digitalizáció jelent? Erről beszélgettünk az EH Sztori első részében Blaskó Balázzsal, a teátrum igazgatójával.
A kilencvenes évek közepén, amikor főiskolás koromban kezdő újságíróként nyomon követtem az egri kulturális életet, én egy pezsgő, erőteljes fejlődésben lévő, bátor színházi életet láttam. Az a negyed század, ami azóta eltelt, mit hagyott maga után?
Nagyon sok mindent természetesen. Többszöri igazgatóváltás, politikai irányváltások az országban és a városban egyaránt, és ezek a változások mind-mind rányomták bélyegüket a Gárdonyi Géza színházra is. Többször változott a műsorpolitika, a vezetési stílus, és ezzel együtt változtak az irányadó művészeti trendek is. A kilencvenes évek közepétől engem a színészi feladataimon túl más is foglalkoztatott, hiszen 96-tól 99-ig én voltam Eger Megyei Jogú Város rendezvényigazgatója. Ez nagyon komoly rálátást engedett arra, hogy a városvezetés hogyan tekint a kulturális életre. A mi időnkben indult a Bikavér ünnep, ami azóta meghatározó nagyrendezvénye a városnak. Mi kísérleteztünk akkor, amikor kitaláltuk. Kerestük azokat a művészeti megnyilvánulásokat, különféle kísérő programokat, amelyek karaktert adhatnak egy ekkora rendezvénynek. Úgy érzem, jó alapokat raktunk le, hiszen azóta töretlen a Bikavérünnep népszerűsége.
Említette a helyi politikát. Hogyan állt az akkori városvezetés az önök újító szándékaihoz?
Ringelhann György polgármesteri idejéről beszélünk, és csak jót tudok mondani arról az időszakról. A Bikavér ünnepen kívül akkor indítottuk el a Barokk fesztivált, ami azóta sajnos elhalt, de az Agria Nyári Játékokat is. Ringelhann polgármester úrral nagyon jól együtt lehetett működni, sikerült egy igen pezsgő kulturális életet szervezni a városban. Újra életet leheltünk például a Kis-Dobó-tér szállodáiba, vendéglátó helyeibe, a Senátor-ház például egyfajta motorja lett ennek a mini kultúrközpontnak, rendkívül sikeres opoerett esteket tudtunk ott rendezni. Az az elképzelés, hogy a belváros, azon belül a Kis-Dobó-tér egyfajta mai szóval élve kulturális brand-et alkosson, szintén a mi időnkben született meg.
Miért szakadt meg ez a sikerszéria?
1998-ban jött egy váltás a helyi politikában. Az addigi, inkább keresztény-konzervatív irányvonal balra tolódott. Azt nem mondanám, hogy a Nagy Imre-féle városvezetés ne támogatta volna a kulturális programokat. De, támogatta, de megvoltak a saját, privilegizált irányai, amelyeket jobban, előzékenyebben támogatott. A korábbi irányvonalból nagyon kevés maradt meg, élénk változás állt be a helyi kulturális kínálatban. Ekkoriban láttam át, hogy milyen furcsa egymásra hatása van a városi közéletnek, várospolitikának és a közösségi kultúrának. Amikor a Gárdonyi Géza színház újraalakult 1986-tól kezdődően, Gari László alapító irányításával, akkor készült egy felmérés, amelyből az derült ki, hogy a magyar színházi életre jellemző bérletrendszert egy legalább 65-70 ezer közötti lélekszámú város tud eltartani. Eger ehhez legközelebb a kilencvenes években volt, amikor csaknem 62 ezer lakosa volt. Mára tízezerrel csökkent a lakosságszám, tehát alig érjük el az 52 ezret. Ez a színház életében is komoly változás.
Ezzel párhuzamosan zajlott egy másik folyamat, amelyre nem tudtam eddig jobb szót találni, mint azt, hogy „kütyüforradalom”. A közösségi élet nagy része digitális lett, a kulturális tartalmak jelentős hányada a virtuális térbe költözött. Ezt hogyan tudja követni a színház, egyáltalán, van-e eszköze arra, hogy megszólítsa a fiatalokat?
Van eszköz, megszólítja, és meg is kell szólítania a fiatalokat. És itt érhető tetten az a különbség, ami az általam vezetett színházat elválasztja az elődöm vezette teátrumtól. Korábban a Gárdonyi Géza Színházban nem voltak hangsúlyosak a gyermekelőadások. Minden fajta negatív jelző nélkül mondom: elődöm inkább a budapesti „szakma” igényeinek megfelelő színházat vitt. Ő inkább idézőjelben „kötelező rossznak” fogta fel a gyermekek kultúrához való közelítését. Mi ezt kezdetektől egészen máshogy kezeltük. Egy nagyon jó együttműködés alakult ki a Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó gyermekszínház között. A közös munka odáig vezetett, hogy együtt tudtunk részt venni a kooperációra épített újfajta pályázati rendszerben. Nekünk ez nagyon nagy hasznot hozott, hiszen egyre több gyermekcsoportot, egyre több iskolát tudtunk megszólítani a környező településekről, és be tudtuk emelni őket a színházba. Az ő jelenlétükkel 13 ezer fölé, majdnem 14 ezerre tudtuk a legjobb pillanatokban emelni a bérletes nézőszámunkat, amely korábban nem érte el a 10 ezret sem a legjobb időszakban sem. Ez tehát azt jelenti, hogy nekünk az egészen kicsi korosztálytól egészen a 18 évesekig egy nagyon stabil bázisunk van, ezt igyekszünk növelni, és elérni azt, hogy azok a gyermekek, akik most bérletesek nálunk, felnőtt korukba is szeressenek színházba járni.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
