Lépjen kapcsolatba velünk

Merkely Béla: Az antitestmérés nem mutat egyértelmű eredményt

Merkely Béla

Merkely Béla: Az antitestmérés nem mutat egyértelmű eredményt

Ez a cikk több, mint 4 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Semmiképpen sem jó, ha az ember fél a megfertőződéstől, ezért jó megoldás, ha felvesszük a harmadik oltást, illetve – ha eddig még nem tettük – az oltást. Ezt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mondta a Vasárnapi Újságnak nyilatkozva – írja a Magyar Nemzet.

Az antitestszint nem egyenlő a védettséggel, ez a védettségnek csak egy eleme”– mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva. A kutatóorvos kifejtette, az antitestek vizsgálata a betegség lefolyását tudja biztosan igazolni, de a védettség igazolása sokkal bonyolultabb folyamat. 

Mint arról tájékoztatott: egy, az egyetem által végzett felmérés szerint azok körében, akik már kaptak oltást (a kutatás valamennyi vakcinára kiterjedt) és akik negatív antitestteszttel rendelkeztek, mindenkinél egyértelműen igazolható volt a védettség. Amint azt Merkely Béla elmondta, az oltás igenis nagy szerepet játszik a megelőzésben. Hozzátette, nincs ok kapkodásra, elsőként azoknak érdemes regisztrálniuk, akik még nem vettek fel oltást, illetve azoknak, aki valamilyen krónikus betegség miatt sokkal inkább veszélyeztetettek a járvánnyal szemben.

Az orvos azt javasolta, hogy a háziorvoshoz fordulva válasszuk ki a megfelelő megoldást.

Hozzátette:

a harmadik oltással kapcsolatban nem kell félni, nem kell mellékhatásoktól tartani, a harmadik oltás nem árthat.

Éppen ezért tartja fontosnak, hogy a járvány negyedik hullámára készülve minél többen döntsenek a vakcina felvétele mellett. A professzor szerint nagyon sokat segítene, ha azok, akik eddig még nem tették meg, kérnék az oltást, illetve azok, akik már felvették, jelentkeznének a harmadikra is. Merkely Béla a kombinált oltás mellett voksolt, vagyis úgy véli, az nyújt megfelelő védettséget, ha nem a már felvettel megegyező típusú vakcinát kérünk.

A beszélgetés teljes terjedelmében meghallgatható a Médiaklikk oldalon.

Forrás: Origo/Magyar Nemzet

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.