Lépjen kapcsolatba velünk

Már szeptemberben épülhet az autós Meki Egerben

Meki

Már szeptemberben épülhet az autós Meki Egerben

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Korábban írtunk arról, hogy a Tesco áruház parkolójában készül új egri beruházásra a McDonald’s étteremlánc. Most megerősítették: nem csak tervezik a beruházást, hanem szeptemberben az építkezés is elkezdődik.

Az Eger Hírek bő egy hete számolt be arról, hogy a McDonald’s ezúttal autós éttermet nyitna, a KFC-hez hasonlóan a Nagylaposon, tehát a Felsőváros és Felnémet között.

Az akkori értesülés alapján feltettük kérdéseinknek a gyorsétteremlánc PR-ügyekben illetékes partnerének, akik most válaszukban azt írták:

Hálózatfejlesztésünk célja, hogy a vendégeink számára legkényelmesebben elérhető helyeken, hosszú távon, magas színvonalú szolgáltatásokkal és kiemelkedő vendégélményt nyújtó kiszolgálással üzemeltessünk éttermeket.

Egerben a népszerű belvárosi éttermünk mellett egy második, autós étterem előkészítését kezdtük meg, melynek kivitelezési munkálatai a szükséges engedélyek birtokában, a tervek szerint már szeptemberben megkezdődhetnek.

Tehát egészen bizonyos, hogy nemsokára lesz egy autós Meki a városban.

A McDonald’s régóta ismert már Egerben, első és eddigi egyetlen éttermüket 1998. június 27-én nyitották meg a Széchenyi István utcán. A gyorsétteremlánc egri pikantériája, hogy miközben az autós szolgáltatásuk világszerte közkedvelt, a belvárosi sétáló-zónában itt kocsikázós mekizésre eddig (szabályosan) nem igazán nyílt lehetőség.

Nyitókép: techspot.com

Korábban írtuk

A Tesco-nál szeretne autós éttermet a McDonald’s
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.