Elveszítette hazai veretlenségét az Eger SE labdarúgó csapata az NB III keleti-csoportjában, miután a Putnok 3-1-es sikerrel távozott a Szentmarjay Tibor Városi Stadionból.
Joggal bízhattak abban az egri szurkolók, hogy a piros-kék focisták sikeres hétvégét zárnak, hiszen valamennyi megszerzett pontjuk megszokott környezetükhöz volt köthető. A Putnok elleni negatív tendenciánk viszont nem szakadt meg. A nyári felkészülési találkozó, majd a Magyar Kupa összecsapást követően bajnoki meccsen is alulmaradtunk velük szemben. Eseménydús volt az első negyedóra, hiszen három perc alatt három találat született. Egy pontrúgást követően a Heves megyei gyökerekkel rendelkező Katona Bence talált be, majd egy kontra végén Engel növelte a különbséget. Antal remekül kivitelezett szabadrúgás góljával szépített az ESE.
A lendület lényegesen alább hagyott a folytatásban. A Putnok őrizte előnyét, a hazaiak próbálkozásaiban kevés volt az átütőerő. A második félidő derekán eldőlt a kimenetel, Katona egy ügyes összjáték végén a jobb alsóba helyezett. Mély gödörbe kerültek az egri focisták, azonban a vereség ellenére mindössze egy helyet csúsztak vissza a bajnoki táblázaton. A sorok rendezésére kicsit több idő lesz, hiszen a Magyar Kupa hétvége miatt legközelebb csak jövő szerdán lép pályára a Labancz-legénység. Igaz a 22-i találkozóra idegenben kerül sor, ráadásul a Jászberény lesz az ellenfél.
NB III keleti-csoport, 7. forduló
Eger SE – Putnok FC 1-3 (1-2)
Szentmarjay stadion 100 néző. Játékvezetők: Leél-Őssy (Sztányi, Bencze)
Eger SE: Ivicevic – Debreczeni, Juhász G. (Kacsó, 76.), Hegedűs D., Zimányi, Farkas K. (Nagy G., 62.) – Nagy-Kolozsvári, Pölöskei, Antal – Csifó (Vajda Á., 62.), Tóth Á. Edző: Labancz Róbert.
Putnok FC: Cserepka – Buda, Bíró, Sághy, Sramkó (Nagy Zs., 64.) – Kis G. (Nádimov, 64.), Dobrovolszki – Vajda A., Takács P. (Madarász, 83.), Engel (Hadházi, 77.) – Katona B. (Laczkó, 83.). Edző: Szala Ákos.
Gólszerzők: Antal (13.) illetve Katona B. 2 (10., 70., Engel (12.)
Nyilatkozatok:
Labancz Róbert:
– Sajnos, amit gyakoroltunk a héten, azt nem láttam viszont a játéktéren. Ahhoz, hogy ebből a gödörből kilábaljon a gárda, sokkal több futás és nagyobb akarat kell.
Szala Ákos:
– Nem lenne nagy gond, ha az összes mérkőzésünket Egerben kellene játszanunk. Remélem, ez a győzelem átszakít egy gátat a csapatban. Meg vagyok róla győződve, hogy a tabellán elfoglalt helyezésünk nem tükrözi a játékunkat. Igazi csapatként működtünk.
Forrás: Agriasport
Fotó: Lénárt Márton
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















