Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Ákos, Bátor

Sötét
Fény

Októberben újra lesz Kamaraopera Fesztivál Egerben!

Kamaraopera fesztivál 2019 Vozáry Róbert

Októberben újra lesz Kamaraopera Fesztivál Egerben!

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Októberben ismét megrendezik a Kamaraopera Fesztivált Egerben, ahol másfél héten át több helyszínen tartanak rendhagyó, a fiatalokat is megszólító előadásokat – közölte a program hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján a fesztivál művészeti vezetője.

Szabó Sipos Máté kiemelte, hogy „Önmagunkért” lesz a rendezvénysorozat idei mottója, amellyel a szervezők a koronavírus-járványra utalva azt üzenik:

a művészi élmény, az önmagunkról és a világról való szabad gondolkodás felemelő varázsa az egyik legfontosabb éltető erőnk, amely reményt és értelmet ad életünknek a nehézségek közepette is.

Ennek jegyében az idén már két hétvégét felölelő fesztivál október 8. és 17. között tizenegy rendhagyó opera- és bábelőadásra várja az érdeklődőket. A program főbb helyszínei az egri egyetem, a Kepes Intézet, a főegyházmegyei könyvtár, valamint a Harlekin Bábszínház lesznek – tette hozzá.

A műsortervet ismertetve elmondta: a sorozat Szalai Katalin Elcserélt fejek című szórakoztató-elgondolkodtató kamaraoperájának ősbemutatójával indul, amely kifejezetten erre az alkalomra készült. Külön eseménnyel tisztelegnek a 230 éve elhunyt Wolfgang Amadeus Mozart előtt, akinek Egerben őrzött kéziratát állítják ki a fesztivál idejére.

A rendezvény elmaradhatatlan programja a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) fogásait és helyi pincészetek borait felvonultató, Supreme című gasztropera, melynek sztárvendége Rost Andrea lesz.

A legkisebbeknek szól majd a Harlekin Bábszínház Moll tündér álma című zenés bábjátéka, valamint a Rigócsőr király című zenemese a BonBon Matiné előadásában, míg kifejezetten a felnőtt közönségnek szánják Casanova történetének „a sokszor önkínzó, önámító szerelem barokk kori szenvedélyét, a francia Air de cour világát megidéző” bábadaptációját.

Mozart a bevásárlóközpontban – operapláza címmel a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni az opera világát az Agria Park bevásárlóközpontban az Egri Szimfonikus Zenekar flashmobjával – tette hozzá Szabó Sipos Máté.

A fesztivál egy kortárs zenekari ősbemutatóval, a 140 éve született Bartók Béla egyetlen operájának, A kékszakállú herceg várának különleges kamaraváltozatával zárul.

Fotó: Egri Kamaraopera Fesztivál facebook oldala/ Vozáry Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.