Lépjen kapcsolatba velünk

Emlékművet kaphatnak Egerben az I. világháború hősei

Felmérés 0. terv

Emlékművet kaphatnak Egerben az I. világháború hősei

Ez a cikk több, mint 4 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A csütörtöki közgyűlésen tárgyaltak a kezdeményezésről. Az Egri Norma Alapítvány ötletéről portálunk az elsők között számolt be. Mutatjuk a részleteket.

Az Egri Norma Alapítvány célkitűzése az, hogy méltóképpen tisztelegjenek az I. világháborúban elhunyt hősi halottaink előtt, egy egri emlékhely létrehozásával. A megvalósítást megelőzte egy kutatómunka, ahol összegyűjtötték az összes hősi halott nevét a Hadtörténeti Levéltár segítségével. A projekt ünnepélyes átadására szeretnék bevonni az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola ún. Katonasuli programjához tartozó diákjait és a város középiskolás diákjait is, így közelebb tudnánk hozni a korosztályhoz a téma fontosságát.

A kutatás során (eddig) 329 személy került beazonosításra, katonai besorolással, ranggal.

Az Eszperantó sétányról van szó, az Eger-patak Kossuth és Klapka utcák közötti szakaszán, 325 méter hosszan a patakmeder falára lennének felfestve az egri áldozatok nevei.

Az emlékhely látványterve a közgyűlési előterjesztésből

A csütörtöki közgyűlése Fajcsák Dénes tervező részéről elhangzott, festéssel oldják meg a kialakítást, így a partfalat nem kell módosítani. A szín sárgába áthajló fluoreszkáló festés lesz, éjszaka sem lesz zavaró a környékbeli lakóknak, mert nincs olyan erősségű a fénye.

A sétány ötletével egyébként meglepően közös álláspont alakult ki a képviselők között: az előterjesztést Mirkóczki Zita (MSZP) ismertette, Kovács Cs. Tamás (Fidesz) jelezte, hogy nagy adósság a város részéről, hogy eddig nem emeltek emlékművet az első világégés hőseinek. Földvári Győző (DK) egyetért a céllal, csakúgy mint Pápai Ákos (Mi Hazánk).

Elkészülte után a patakfal virágágyása is illeszkedne majd az emlékhelyhez, ebbe ugyanis az I. világháború nemzetközi szimbólumának számító pipacsot ültetnének.

Korábban írtuk:

Emléksétányt alakítanának ki Egerben
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.