A világ egyik legnépszerűbb rockzenekara, az Aerosmith megalakulásának 50. évfordulóját egy nagyszabású világkörüli turnéval ünnepli, melynek keretében 2022. július 10-én a Puskás Arénában is fellépnek. Az előzenekar a domoszlói Road lesz.
A budapesti koncertre az amerikai Rival Sons mellett ugyanis a magyar zenekar is meghívást kapott. A Road frontemberét, Mátét kérdeztük a hírről.
– A Live Nation koncertszervező hazai csoportja szervezte a lehetőséget, ők kerestek meg bennünket is ezzel az ötlettel, tehát nyilván nem Steven Tyler hívott személyesen, hogy volna egy ilyen ötlete… Meglepetésként ért mindannyiunkat, de örömmel vettük a lehetőséget, nyilván nem sokat gondolkodtunk a válaszon. Úgy tudom, hogy a Puskás Arénában hazai rockegyüttes még nem játszott, így – ha jók az információim – még ebben a tekintetben is elsők leszünk.
– Mérföldkő ez, és egy nagy elismerés.
– A mai napig aktív, évtizedes múlttal rendelkező zenekarokból többet is említhetnénk, de az Aerosmith is az élő legendák közé sorolandó. Majd’ 30 éve voltak itt utoljára, egy iránymutató stadion-rockzenekar, megtisztelő, hogy részt vehetünk a hazai koncertjükben. Egy nemzetközi gigaprodukció, és mi látni fogjuk hogyan dolgoznak a háttérben, hogy készülnek, milyen fázisai vannak egy ilyen monumentális estnek. Számunkra nagy előny, hogy részesei lehetünk ennek a show-nak, izgatottak vagyunk.
Itt egy világsláger az Aerosmith együttestől:
Az Index azt írja: 2019-ben érkezett a hír, hogy visszatér Budapestre az Aerosmith, a járvány miatt azonban a turnéjukat és ezzel együtt ezt a koncertet el kellett halasztani. A szervezők friss közleménye szerint a zenekar 2022. július 10-én pótolja a Puskás Arénában a bulit, ahol a Rival Sons mellett egy magyar rockzenekar is a húrok közé csap, a Road tehát. A Road 2004-ben alakult rock-metál zenekar, akiknek az elmúlt évek alatt számos lemeze ért el arany- és platina minősítést. Látványos és dinamikus produkcióikkal mára a legnagyobb fesztiválok fellépői. Legújabb lemezük, a Senki kedvéért nem fékezünk! 2021 júniusában jelent meg. A csapat legnépszerűbb dalai, a Világcsavargó, a Megint nyár, a Túlzó kámfor illat, a 2 bennem az én, vagy az Ahol a hegyeket látod biztosan helyet kapnak majd jövő júliusban a Puskás Aréna színpadán látható programban.
Itt egy friss klip a Roadtól:
Az Aerosmith legutóbb 1994-ben járt Magyarországon, akkor az MTK-stadionban lépett fel. Előtte egy évvel, 1993-ban a Budapest Sportcsarnokban koncertezett.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















