Hagyományosan a Dobó téren lesz a nagyszabású óévbúcsúztató. Zoltán Erika mellett Spy The Ghost is érkezik a szilveszteri buliba, s mint ismert: a szavazók döntése alapján nem tűzijáték, hanem lézershow színesíti a programot. A belépés ingyenes, viszont védettségi igazolvány kell hozzá!
A Dobó téri party 20 órakor kezdődik majd. A lényegi eseményekről már akkor írtunk, amikor bejelentették, hogy lézershow lesz tűzijáték helyett. Most mutatjuk a többi programelemet is, a Facebook-esemény alapján.

Elsőként lemezlovasok fűtik fel a hangulatot: előbb Pepe, majd Hütter állnak a keverőpult mögé.
A középkorosztály ezután előveheti a „spy-tánc” emlékeit az ezredforduló környékéről, hiszen Spy The Ghost lesz az, aki az ikonikus slágereit keveri és előadja.
Az est fénypontjaként a Casanováról éneklő, szerelemre született „magyar Madonna”, Zoltán Erika énekli el legismertebb zenéit, hogy aztán pontban éjfélkor a Dobó téren szórakozó sokaság együtt köszöntse az újévet, 2022-t. Ekkor az utcai lámpákat lekapcsolják, a füstgépeket beizzítják, és eddig soha nem látott pazarnak ígért lézershow veszi kezdetét.
Később a dj-k közül Hütter visszaáll még a pult mögé, hogy folytassa a bulit éjszaka 1 óráig. Az év utolsó estéjén az árusok is nyitva lesznek. Fontos, hogy a program ingyenes, de csak védettségi igazolvánnyal látogatható!
Aki elektronikus tánczenére vágyik, az a Márai Központban találhatja meg számítását, a Szépasszonyvölgyben. Facebook-esemény: ITT.

Eger legnagyobb házibuliját ígérik a szervezők, BlooDers, Ben Steel és Rewop zenepörgetésével. Utóbbi dj-vel nyáron beszélgettünk, amikor a strand népszerű programján, az Éjszakai fürdőzésen vett részt:
Szombat este felpörgeti az egri éjszakai fürdőzést az ifjú dj – Rewop interjú
Korábban írtuk
Tűzijáték helyett idén lézershow lesz szilveszterkor Egerben
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














