A 2021-es év edzőjének választott Zsadányi Sándor fáradt, de a legvégéig küzdő egri csapatra számít a DVSC elleni kupameccsen.
Az eredetihez képest korábban játszik a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az Eszterházy SC felnőtt alakulata, miután a sorozat negyedik fordulójára kisorsolt ellenfél, az első osztályú DVSC Schaeffler kérésére január 7-re, vagyis most péntekre került át az összecsapás.
Mindez kicsit megborította azt a programot, ami a 2022-es esztendő legelejére volt tervezve, ugyanis papíron először január 15-én, a Szegedelleni bajnokin léptek volna pályára az egriek. Az élet azonban ezt hozta, így már ezen a héten pályára kell lépni, ráadásul nem is akármilyen riválissal szemben.
A hajdúságiak jelenleg a K&H Liga harmadik helyén állnak, vagyis közvetlenül a két legjobb magyar csapat mögött tanyáznak a tabellán. Már önmagában ez is jól mutatja, nem akármilyen összetételű társaság teszi tiszteletét az Eszterházy-csarnokban, és, hogy csak néhány ismert nevet említsünk Szilágyi Zoltán együtteséből: Planéta Szimonetta, Tóvizi Petra, vagy akárVámos Petra is megcsillogtathatja tudását a hevesi közönség előtt.
Itt kell megjegyezni, hogy a Magyar Kupának ezen körében csatlakozik a mezőnyhöz a debreceni gárda, az első három fordulóban ugyanis kiemeltként még nem kellett pályára lépnie. Ezzel szemben a mieink az első körben Hajdúböszörményben diadalmaskodtak, hogy aztán a második játéknapon a saját bajnokságukból ismert Tempo KSE-t fektessék két vállra, végezetül eljutva a nyolcaddöntőig az előző körben jegyzett DKA Vác kiejtését követően.
Miután új év kezdetéről beszélünk, fontosnak tartunk egy gyors állapotfelmérést a keret egészségügyi állapotát illetően. Jó hír, hogy egyre többen jelentkeznek edzésre, vagy éppen kerülnek közelebb a visszatéréshez, ugyanakkor még mindig vannak hiányzók. A sérültek listáját jelenleg három személy, Balogh Panna, Barta Adelinda, valamint Fodor Ivett alkotja. Kuti Bettina már csatlakozott a többiekhez, amiért azonban a héten Jurmann Grétával egyetemben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kötelező sportszakos sítáborában vesz részt, így ez a két játékos nem lesz jelen a kupameccsen.
Azon a kupameccsen, amelyen vélhetően elég fáradt házigazdát láthatunk majd, hiszen a téli felkészülés kőkemény napjainak kellős közepén járunk. – Való igaz, ugyanakkor annyira azért nem forgatja fel a programunkat ez az összecsapás, egyedül tényleg annyi lehet majd az ellenfél személyén túli nehézség, hogy fáradtak leszünk – fogalmazott portálunknak Zsadányi Sándor, akit az NB I/B, mert nem csak a nagyok számítanak közösségi oldal a másodosztályú klubok vezetőinek szavazatai alapján 2021 legjobb keleti edzőjének választottak.
– Az edzéseket egyébként már a két ünnep között elkezdtük, és hétfőtől továbbra is napi két foglalkozással dolgozunk. Jelenleg egy háromhetes mini alapozásban gondolkozunk, amelynek a Debrecen, valamint még a jövő heti bajnoki, a Szegedi elleni ütközet is része lesz. A kemény munka mellett természetesen a DVSC-re is szenteltünk egy kis időt az elmúlt napokban, ugyanis komolyan vesszük a találkozót, és szeretnénk jó teljesítményt nyújtva, megnehezíteni ellenfelünk dolgát. Az biztos, hogy még nem leszünk kirobbanó formában, ugyanakkor a teher most egyáltalán nem nyomhat minket. Szeretném, hogyha az eredménytől függetlenül bátrak lennénk, és, nem ijednénk meg első osztályú vendégünktől. Én azt gondolom, egyedül az okozna csalódást a meccs végén, amennyiben a kishitűség miatt nyújtanánk gyenge teljesítményt. Itthon leszünk, az esélytelenség terhe mellett léphetünk pályára, ezért nekünk már csak az a dolgunk, hogy játsszunk egy jót, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Eszterházy SC – DVSC Schaeffler
Eger, Eszterházy-csarnok, január 7., péntek, 15.00.
V.: Kovács-Sebők Stefánia, Réti Rebeka.
A nyolcaddöntő további párosításai:
2022. Január 26., szerda
18.00.: Vasas SC – Siófok KC
17.00.: Dunaújvárosi KKA – MTK Budapest
18.00.: Kisvárda Master Good SE – Motherson Mosonmagyaróvári KC
18.15.: Kozármisleny KC – Váci NKSE
NEKA – Békéscsabai ENKSE 27-27
Forrás: eszterhazysc.hu/Fenyves Balázs
Fotó: Szepesi Áron
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











