Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek idei imahét üzenete Isten szeretetének egyetemessége – közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a MEÖT közös programsorozatát megnyitó szertartáson, Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban szentbeszédet mond majd Erdő Péter bíboros, érsek, prímás és Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. Az istentisztelet liturgiájában részt vesznek a MEÖT tagegyházainak vezetői – tájékoztattak. Az imahét alatt a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
Az idei ökumenikus imahét üzenete az, hogy Isten Jézusban közölt megváltó szeretete egyetemes.
„A messze Napkeletről is jönnek őt imádni, hiszen az egész világ megváltója ő, jöjjünk őhozzá, higgyünk őbenne mi is, akik nyugaton élünk” – fogalmaztak a közleményben. Az idei imahét bibliai mottója Máté evangéliumából való: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt”. Az MKPK és a MEÖT elnöksége 2017-ben elfogadta, hogy az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletének vasárnapja az üldözött keresztényekért való imádkozás vasárnapja is legyen. Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségeknek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezeteinek lehetőségük van imádkozni a délelőtti istentiszteleten az üldözött keresztényekért szerte a világban.
Az ez évi imahét anyagát a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Vatikán Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanácsa által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai állították össze. Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és akkor még csak az Egyesült Államokbeli Graymoorban tartották meg. Az esemény több évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon.
Az évről-évre sorra kerülő ökumenikus imahét idén tehát január 16-tól 23-ig tart. Főegyházmegyénkben a szokott módon szervezik a rendezvénysorozatot.
Egerben a bazilikában lesz a nyitó szentmise, január 16-án, vasárnap 18 óra 30 perctől.
Ezután minden program kezdési időpontja 17 óra. 17-én, hétfőn a református templomban Ternyák Csaba, római katolikus egri érsek vezeti az imaalkalmat, majd 18-án, kedden a bazilikában Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész. Január 19-én, szerdán aztán a Szent II. János Pál Pápa Misszós Központban Demkó Balázs görögkatolikus paróchus, 20-án, csütörtökön a Szent Bernát ciszterci templomban Zentai László nyugalmazott baptista lelkész, 21-én, pénteken a református templomban Csizmadia István római katolikus plébános, majd végül 22-én, szombaton a bazilikában Tóth Imre református lelkipásztor.
A Szent István Rádió minden nap közvetít egy-egy egri, vagy miskolci imaalkalmat.
Nyitókép: illusztráció, Ternyák Csaba egri érsek szentmise celebrálása közben.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















