Lépjen kapcsolatba velünk

Az egri Kiss Alexandra, a Tigra-ZF-Eger kapusa is bemutatkozhat a válogatottban

Kissa

Az egri Kiss Alexandra, a Tigra-ZF-Eger kapusa is bemutatkozhat a válogatottban

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Bíró Attila vasárnap este tudott keretet hirdetni a keddi világliga-meccsre. A magyar női vízilabda válogatott egy budapesti edzéssel a háta mögött hétfőn már elutazott Görögországba, ahol kedden este mutatkozik be a sorozatban. Nemzeti együttesünk első mérkőzését vívja a tokiói olimpia óta, Patraszban találkozik a házigazdák együttesével.

Régen esett meg az, hogy a szövetségi kapitány egri pólóst hív meg a keretbe. A Tigra-ZF-Eger hónapok óta nagyszerűen teljesítő kapusa Kiss Alexandra is tagja a csapatnak. Kiss mellett Dömsödi Dalma, Pőcze Panna és Szegedi Panni számára a keddi találkozó jelentheti a válogatottban való bemutatkozást. Bíró Attila helyzete finoman fogalmazva sem volt ideális, hiszen különböző okok miatt (sérülések, betegségek) a keret kijelölése sem volt egyszerű, arról nem beszélve, hogy az összetartásra egyetlen nap állt rendelkezésre. 

A meccskeretben öt olimpiai bronzérmes játékos (Garda Krisztina, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya és Parkes Rebecca) található. A legtöbb pólóst az FTC adja, az UVSE három, a Dunaújváros és a BVSC kettő-kettő vízilabdázót delegál Patraszba.

Kapusok: Kiss Alexandra (Eger), Magyari Alda (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Kuna Szonja (FTC), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Pőcze Panna (FTC), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)

Női világliga, európai selejtező
A-csoport: Görögország, Magyarország, Hollandia

B-csoport: Oroszország, Olaszország, Spanyolország

Az 1. játéknap programja
2022. január 25.
A-csoport: Görögország – Magyarország

B-csoport: Oroszország – Olaszország

Forrás: Agriasport
Fotó: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL