Lépjen kapcsolatba velünk

Vízilabda – Megtört a Tigra-ZF-Eger lányainak gyönyörű sorozata

Tigra Zf

Vízilabda – Megtört a Tigra-ZF-Eger lányainak gyönyörű sorozata

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hosszú heteken, sőt hónapokon át tartó – Magyar Kupa diadalt is magában foglaló – sorozat zárult le szombat este a Tigra-ZF-Eger női vízilabda csapatának számára a Népligeti uszodában.

Az OB I. 11. fordulójában a Ferencváros könnyedén, 15-4 arányban győzte le dr. Sike József együttesét. A legjobb formában lévő honi élcsapattal szemben kevés esélyük volt lányainknak. A listavezető kiváló kapusteljesítményével, masszív védekezésével szemben tehetetlennek bizonyultak a mieink, így vereségünk törvényszerű volt. Gerendás György edző tanítványai összességében gond nélkül múltak felül bennünket. A szorosabb eredmény elérésétől is messze voltunk, szinte semmi nem jött össze abból, ami a közelmúltban ilyen magasságokba emelt bennünket. A Fradi megadta a tiszteletet csapatunknak, érvényesítette a papírformát, így a mezőnyben egyedüli csapatként örülhet veretlenségének. 

Dr. Sike József egri tréner szerint várható, hogy egyszer összeomlik a gépezet. Még mindig jobb, hogy egy esélyesebb csapattal szemben alakultak így a dolgok, mint egy közvetlen rivális elleni csata során. Nincs okunk keseregni, hisz a nagyarányú vereség ellenére is helyes az irány. Tegyük a szívünkre kezeinket, az eddigi eredményesség messze túlmutat a realitáson.


Női vízilabda OB I., alapszakasz, 11. forduló
FTC-Telekom – Tigra-ZF-Eger 15-4 (4-1, 4-2, 4-1, 3-0)

Budapest, Népligeti uszoda. Játékvezetők: Tóth I., Tóth S.
FTC: Csehó-Kovácsné Kasó – Pőcze 4, Koopman 2, Illés A. 3, Vályi V., Tóth Csabai 2, Dömsödi. Csere: Petik P. 1, Máté Zs. 1, Valentin K., Kövesdi 1, Kuna Sz. 1, Regős. Edző: Gerendás György
Tigra-ZF-Eger: Kiss A. – Jancsó, Menczinger 2, Dobi D., Molnár D., Katona Zs., Czigány D. 2. Csere: Párkányi R., Gálicz Zs., Borsi, Bódi F., Szilágyi Sz. Edző: dr. Sike József
Emberelőny/gól: 10/7 illetve 10/-
Ötméteresek: – illetve 1/1
Kipontozódott: Petik P (31.)

Nyilatkozatok: 

Gerendás György:

– Nem becsültük le az Egert, de az eredményeit sem dimenzionáltuk túl, a mi részsikereink miatt pedig nem lettünk nagyképűek, ezért játszottunk jól. Ahhoz, hogy ilyen nagy lett a különbség az is kellett, hogy a vendégeknek ezúttal semmi nem jött be.

Dr. Sike József:
– Olyan nagy terhelést kaptak a lányok az elmúlt időszakban, hogy tudtam, valamikor összeomlik a gépezet. Szerencsére ez a Ferencváros elleni jött ki, sokkal nagyobb bajban lennénk, ha ez egy közvetlen riválissal szemben történik. Minden csapat életében előfordul ilyen.

A játéknap további eredményei:
Dunaújvárosi FVE – Szegedi NVE-SZTE 19-6 (5-2, 4-1, 5-1, 5-2)
Győri VSE-UNI Győr – Valdor-Szentes 10-11 (2-1, 4-3, 3-3, 1-4)
BVSC-Zugló – III. Kerületi TVE 13-7 (4-0, 2-4, 5-2, 2-1)
UVSE-Hunguest Hotels – Tatabányai VSE 16-2 (3-0, 4-1, 7-1, 2-0)

Forrás: Agriasport
Fotó: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL