Lépjen kapcsolatba velünk

Jótékonysági akció keretében fodrászkodtak az egri menekültek

007A1665

Jótékonysági akció keretében fodrászkodtak az egri menekültek

Ez a cikk több, mint 4 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hajnyírásra a Sas úton és a Kistályai úton elszállásolt ukrajnai menekültek is jelentkezhettek. Sikeres volt a csodálatos akció – tudta meg az Eger Hírek.

A Papa Thomas Kft. fodrásztanulói Révész Takács Nóra vezetésével az ukrajnai menekültek haját nyírták le Egerben, a Sas és a Kistályai úton is.
– Én azt gondolom, hogy az ukrajnai helyzetet látva mindenkiben munkálkodik a segítő szándék, s mint cég, mi is szerettünk volna valamiképpen jót cselekedni a rászorulóknak – mondta el kérdésünkre Révész Takács Nóra. Mi hajápolással és szépségtermékek forgalmazásával foglalkozunk; mikor megkeresést kaptunk, hogy rögtön tudtuk, hogy ebben az irányban tudunk hozzátenni valamit az Egerbe érkezettek mindennapjaihoz.

– Akkor, ha jól értem, nem csak a munkával, hanem termékekkel is segítettetek.

– Igen. A cég hozzátette a termékeket, a fodrásztanulóinkat pedig megkérdeztük, hogy benne lennének-e egy ilyen munkában. Ami pozitív meglepetés volt, hogy senki egy pillanatra sem hezitált, mindenki azonnal igent mondott. Csodálatos volt érezni a tenniakarást és szeretetet.

– Mennyien vettetek részt az akcióban?

– Tíz tanulónkkal voltunk jelen, két napos munka keretében, kedden és szerdán. De ezzel nincs még vége, szeretnénk visszatérni a Sas útra jövő kedden is.

– Sokan éltek a lehetőséggel?

– Mintegy hatvanan. Fele-fele arányban voltak felnőttek és gyerekek. Mint ismert, a Kistályai úton rendőrök, tűzoltók és katasztrófavédők nőrokonai és kisgyermekei kaptak elhelyezést, ott éreztük is, hogy zárkózottabbak az emberek. Nehéz helyzet, reméljük mielőbb béke lesz. Örömmel tölt el minket, hogy a magunk eszközeivel mi is segíthettünk városunk új lakóinak.

A fotókat Nemes Róbert készítette.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Háború kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.