Lépjen kapcsolatba velünk

Itt az új egri zenekar, a Csikk!

Csikk1

Itt az új egri zenekar, a Csikk!

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hamisítatlan rock-életérzés, és egy videoklip, amit mutatunk is. Interjú a frontemberrel, Oláh Róberttel.

„Ha csak egy mondatunk lenne a Csikk leírásához, akkor ez lenne az: Koszos, hangos, mégis dallamos, épp a világot fejtegeti, vagy épp belesz__ik, nem szereti a tabukat, de szereti a pörgést és igen, kérünk még egy sört.” – Ez olvasható az együttes Facebook-oldalán a bemutatkozó szövegnél.

– Ennyire egyszerű leírni, hogy miről szól ez a dirty rock téma?

– Nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Majd a közönség kihallja a zenénkből, amit szeretne. Eddigi pályánkon több zenei stílusban is jelen voltunk, sok dolog hatott ránk. A hallgatóságra bízzuk, hogy mit hogyan értékel a produkciónkkal kapcsolatban.

Oláh Róbert (Fotó: Facebook)

– Kik vagytok a Csikk együttesben?

– Simon Dénes gitározik, akivel tizenegynéhány éve már dolgoztunk együtt. Akkor úgy váltunk el, hogy biztosan lesz még közös munkánk, mert nagyon jól tudtunk együtt alkotni. A pandémia idején, 2020-ban aztán eljött ez a pillanat. Megszületett az első két demó felvételünk, közben kerestük a további tagokat. Néhányan kiestek mellőlünk, mások jöttek, most már 2021 novembere óta stabilan így vagyunk Dénessel tehát, valamint Czuczor Dániel basszusgitározik, Kirigucz József dobol, én – Oláh Róbert – pedig énekelek és vagyok a frontember.

– Itt az új klip, az Add magad (nem az első, hiszen a demókhoz is készült már). Ahogy írtátok, sufniklip, mert a költségvetés másra kellett, de legalább így valóban magatokat adjátok.

– Egyértelmű is a zeneszám, a szöveg. Nem akarjuk feltalálni a spanyolviaszt, megváltani a világot. Ha mások véleménye helyett magukra figyelünk, boldogabb életet élhetünk – erről szól, ami közhelyes, de a közhelyek épp azért vannak, mert igazságtartalommal bírnak.

– Sirok sem véletlenül került bele.

– 26 alkalommal voltam a motoros találkozón, nekem az otthonom. Ott valóban magát adhatja az ember, és örömteli, hogy idén újra megszervezik a fesztivált.

– Egy dallal azért nem lehet színpadra állni.

– De nem is annyit írtunk! 12 zenénk van már, közel egy órás műsort tudunk adni, egy nagylemeznyi anyag. A dalok csinosítgatása folyik, egy album megjelentetése nyilván pénz kérdése is. A hagyományos lemezkiadás mellett persze a jelen és a jövő trendjei mellett nem mehetünk el, így mi is egyenként adjuk ki a zenéket a streaming-platformokra.

– Koncertek?

– Szervezés alatt. Konkrétumokat még nem mondhatok, de lesz egy-két nagy durranás, érdemes nézni a Facebook-oldalunkat, mert hamarosan jönnek majd a dátumok, hogy hol és mikor lesz látható a Csikk zenekar.

Ez is érdekelheti:

Szuper hír jött: idén újra dübörög a Kútvölgy!
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL