Lépjen kapcsolatba velünk

II. Erzsébet királynőtől kaptak levelet a tinódis gyerekek

Borit

II. Erzsébet királynőtől kaptak levelet a tinódis gyerekek

Ez a cikk több, mint 3 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az egri Tinódi iskolából igen kreatívan köszöntötték a brit uralkodót azon apropóból, hogy koronázásának 70. évfordulóját ünnepli a világ.

II. Erzsébet brit királynő 1952. február 6-án vesztette el édesapját, amikor éppen külföldön tartózkodott, s már uralkodóként érkezett vissza az Egyesült Királyságba – mesélte el az Eger Híreknek a történelmi hátteret Ország Andrea tanárnő. (Hozzátette, hogy bár a koronázás ceremóniája végül egy évvel később következett el, a „hivatalos” jubileumnak mégis csak az 1952-2022 párhuzamot tartják.)

Erre a napra, február 6-ra egy úgynevezett projektnapot csináltak az Egri Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolában. Összeállítottak egy háttérfalat, elmagyarázták a diákoknak a történelmi vonatkozásokat, majd megnézték a kapcsolódó koronázási ünnepség eredeti felvételét és az arra való visszaemlékezést.

– Két angolos kollégával az az ötletünk támadt, hogy a fiúk koronát, a lányok tiarát vesznek, felöltöznek ünneplő ruhába, majd a szépen elkészített történelmi falunk előtt koccintanak egy pohár gyerekpezsgővel, amelyről fotókat készítettünk. Később úgy döntöttem, hogy jó lenne ezt a fonalat tovább vezetni és mi lenne, ha elküldenénk emlékül a Buckingham Palotába is ezeket a képeket. Mivel a programon minden, a kéttannyelvű oktatásban, vagy emelt szintű angolban érintett osztályunk, csoportunk részt vett, így önszorgalomból készítettem egy albumot, megjelölve a csoportokat és sorozatba rendeztem azokat, hogy megörökítsem ezt a számunkra is jeles napot. – mesélte a tanárnő.

– Ebbe az albumba Egerről is kerültek képek és némi ismertető, majd leírtam a királynőnek, hogy kik vagyunk mi, és mit csinálunk az angol nyelv oktatása során az intézményben. Ezt végül elküldtem Angliába. A gyerekek szeretik a királyi családot érintő témák történeteit hallgatni. Mindig figyelemmel kísérjük a királynő életútját, a ceremóniákat, a nemzetközösség hagyományait, valamint Nagy-Britannia kultúráját és történelmét. Sokszor ez az éves angol nyelvi pályázatok témája is iskolánkban – tette hozzá Ország Andrea.

A levelet „a királynő iránti hűségünk és tiszteletünk kifejezésének” célján küldtük. Örömteli, hogy az április elsejei postára adás és 10 nap kézbesítés után szinte postafordultával jött a válasz, hiszen április 29-én érkezett meg hozzánk. Ez azért is nagyszerű, mert a Buckingham-palota felújítása, átépítése miatt II. Erzsébet jelenleg Windsorban tartózkodik – hívta fel a figyelmet Andrea.

– Jelenleg több Lady-in-Waiting, azaz udvarhölgy áll az uralkodó szolgálatában. Ők bizonyos értelemben vett személyi asszisztensek az udvarban, akik az ébresztéstől estig kísérik a királynőt, szervezik az életét, segítenek a mindennapi teendők elvégzésében. Közülük az egyik udvarhölgy küldte a választ a királynő nevében, viszont pár sort személyesen II. Erzsébet is üzent egy előkelő levelező lapon. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy valóban megnézte az albumot, és megismerte küldeményünk tartalmát, ami fantasztikus számunkra! – mondta el a tanárnő.

A kísérő levelet magát az egyik Lady-in-Waiting írta alá a királynő nevében kifejezvén köszönetét és tiszteletét, amelyen ráadásul Windsor mellett a Buckingham-palota pecsétje is rajta van. (Ez is protokoll: II. Erzsébet nem küldheti el csak úgy az aláírását, valamint a királyi család tagjai autogramot sem adhatnak.)

– A gyerekeknek óriási élmény lett ez a kezdeményezés. Ha fáradtak, a tanórákon frissítésként sokat beszélgetünk a II. Erzsébet életében történő eseményekről, hiszen a 70 évnyi apró történetet nagyon szeretik a diákok. Örülök, hogy a kezdeményezésem ilyen nagy sikert aratott az iskolánkban, sőt, ezek szerint a windsori kastélyban is.

Fotók: Ország Andrea

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.