Január elsején megszületett az új esztendő első egri babája a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórházban, Panna Rózát és anyukáját köszöntötte a város nevében Vágner Ákos polgármester.
1800 grammal és 47 centivel született Panna Róza. Minden komplikációmentesen zajlott a császármetszés, utána kihozták nekünk, nagyon picike volt, de napról napra gyönyörűen fejlődött. Nagyon nyugodt baba, eszik, alszik, szépen fejlődik, úgyhogy egy rossz szavam nem lehet rá, mert gyönyörűen viselkedik, mintaszerűen
– mesélte édesanyja Sáfrán-Fajcsák Flóra.

Panna Róza és anyukája ma mehettek haza a kórházból, otthon két bátyja várja, akik három és öt évesek.

Császármetszéssel jött a világra január elsején 11 óra 30-kor. A császármetszés oka volt a kis születési súly a terhességi korához képest. 1800 grammal született ez a gyermek. Édesanyja és a gyermek is jól van. A méhen belül egy kicsit kevesebb tápanyagot tudott magához venni, ezért aztán miután kivettük a gyermeket, rohamosan növekszik, most 2300 grammal már haza is tudjuk engedni őket és jól vannak
-mondta Dr. Varga Zsolt osztályvezető főorvos.
Hozzátette 34 szülés zajlott január elseje óta az egri kórházban. Tavaly 1246 szülésük volt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














