Az apropó, hogy jövőre lesz 140 (!) éves a hazai mozgalom. Gasztronómiai, kulturális eseménnyel és sztárvendégekkel készülnének a szervezők ott, ahol egyébként is magas szintű az ilyen ételekhez kellő alapanyagok növénykultúrája: Heves megyében, azon belül Egerben. Emellett a jótékonysági festményárverés is tart.
1883-ban alakult meg a Magyarországi Vegetáriánus Társaság (később Egyesület). 2023-ban tehát már a 140. évforduló következik, ez adná az egri fesztivál alapötletét.
– Abban az időszakban alakultak meg az angliai állatvédő szervezetek is, tehát a kezdeti időszakban abszolút Európa élvonalához tartoztunk – mondta el a történeti háttérről a fesztivál ötletgazdája. Bóday Pál hozzátette: – az állatvédelem, a húsmentes életvitel összekapcsolódott az egészséges életmóddal, később valamelyest a spiritualitással is. Sokféle pozitív „kiágazása” volt, emellett a magyar állatvédelemnek és a kapcsolódó gasztronómiának is szeretnénk egy ünnepet – fogalmazott a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke.
– Miért Egerben?
– Az alapítványunk alapvetően budapesti alapítású, de úgy érezzük, ott nem megfelelő a nyitottság ezekhez a kérdésekhez. Emellett Heves megyeinek érezzük magunkat, hiszen Kápolnán van a Macskaárvaház, és egrinek, mert rokonok, barátok kötnek minket ehhez a városhoz. Nem kívánhat az ember jobbat, mint hogy egy ilyen megálmodott rendezvényt a világ egyik legszebb terén, a Dobó téren tartson meg.

– A vegán területen belül is van kötődés.
– Talán kevesen tudják, hogy az egyik fontos ételalapanyagunkat, a csicseri borsót Kompolt környékén nemesítették, de Heves megye amúgy is élen jár ebben a kérdésben. Borsó, bab, cékla – csupa fontos termék a mi szempontunkból, ami alapján a megye egy „vegán nagyhatalom” lehetne, a megyar éghajlaton nagyon fontos növények termeszthetőek.
– Ezek kerülnének terítékre a tervezett fesztiválon?
– Igen, gasztronómiai bemutató lenne az egyik fő programpont. Hogy meg lehessen kóstolni ezeket az ételeket. De talán kevesen tudják, hogy Ostorosn készülnek a világ egyik leghíresebb vegán-borai. Mert hogy a bor ugyan alapvetően szőlőből van, de mire a mustból valóban ízletes nedű lesz, például halhólyagot is felhasználnak. Az ilyen, állati eredetű összetevők azonban megfelelő technikával kihagyhatóak, így lesz a bor vegán. Eger és környéke erre is büszke lehet.
– És még?
– Szeretnénk sztárvendégeinket is Egerbe hozni. Alapítványunk támogatója például Kiss Norbert autóversenyző, Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó többek között, és több sportoló, színészek, művészek, tudósok, akik a növényi étrend hívei. Filmvetítéseket is terveznénk, például a Game changers című alkotást is levetítenénk. Ez egy gyönyörű film, nem elborzasztó, számunkra fontos alkotás. James Cameron, Arnold Schwarzenegger és Lewis Hamilton a producerei.

– Egy program, ami ízléstől függetlenül mindenkihez szólna, aki a természet- és állatvédelem területén felelősséget érez.
– Igen. A politikai vita szerintem fontos, nem a veszekedés, hanem az építő vita, ami előre visz. Viszont szeretnénk, hogy erre az ötletünkre senki se telepedjen rá, ezen senki se vesszen össze: ideológiától mentesen mindenki számára fontos a környezetünk védelme, a fenntarthatóság, az egészségtudatos élet, az állatok szeretete. A növényi étrend mindenki számára nyitott.
– A Macskaárvaház „pörög”… Van egy nagyszerű festmény, ami a Mátyus Udvarházban megtekinthető, és amely egy jótékonysági árverés főszereplője. Hogy áll a licit?
– Heves megye állatszerető – ennek kapcsán is kijelenthetjük. Közszereplők, politikusok, ismert emberek jöttek, hogy részt vegyenek jótékonysági akcióinkban. A művész által felajánlott festményt Harmati Péter vette szárnyai alá, vállalva, hogy a Mátyus Udvarházban kiállítja, volt is már nem egy, nem két érdeklődő, tétek is érkeztek. Persze összeget nem mondok, a licitre pedig augusztus 16-ig, a hontalan állatok világnapjáig lehet jelentkezni. Aki elnyeri a festményt, még egy nagyszerű hétvégét is kap az udvarházban.
Különleges festményt árverez el a Macskaárvaház

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!