Lépjen kapcsolatba velünk

Elkezdődött a fogathajtó verseny Szilvásváradon

CSU

Elkezdődött a fogathajtó verseny Szilvásváradon

Ez a cikk több, mint 4 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Szilvásvárad Masters versenysorozat keretében ezen a hétvégén a világ legjobb fogathajtói mérettetnek meg a Bükk szívében. Még olimpiai bajnok vízilabdásunkat, Szécsi Zoltánt is láthatjuk versenyezni!

Július 14-17 között nemzetközi fogathajtó versenynek ad otthont a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont. A 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat három lovassport szakágat fog össze, a díjlovaglás és díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektetve a már jól ismert fogathajtó szakágra is. A sorozat délkitűzése, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport vérkeringésébe, ez tavaly valósággá vált.

Az idén 80 fogat mérheti össze tudását Európa egyik legnagyobb és legmodernebb lovas stadionjában. Összesen 260 ló érkezett nemcsak hazai, hanem holland, lengyel, osztrák, szlovák, román, szerb, luxemburgi, cseh és olasz istállókból. A fogatok minden nap 9 órától lépnek pályára. Vasárnap, július 17-én, 9 órától voltizs, majd díjlovas bemutatót is láthat a közönség.

Idén érdekes színfoltja lesz a programnak a szintén vasárnap délután, a Magyar Bajnoki díjátadást megelőzően, a „celeb” fogathajtás. A hajtók ezúttal Trokán Anna, Trokán Nóra, Sipos Imre, Ungvári Miklós, Németh Nyiba Sándor és Szécsi Zoltán lesznek, a segédhajtók pedig a Lázár testvérek.

Fotók: Császár Fotó, Szilvásvárad Master

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL